gasztrokommando

Amikor az ember nyaralni megy bizonyos szempontokat szem előtt tart. Mondjuk, hogy beszél-e az adott ország nyelvén, vagy mit akar ott megnézni, vagy, hogy lehet-e ott valamely szenvedélyének hódolni. Az én szenvedélyem ebben az esetben a hedonizmus volt. Nyugalom, jó kaja, jó hangulat, napsütés, szeretet, béke. Fontos volt a rokonok meglátogatása és szíves vendégszeretete is.

Mallorca. Magával ragadó spanyol sziget hegyekkel, homokkal, tengerparttal és persze rengeteg TAPAS-sal.

A helyzet az, hogy ebben a posztban tökéletesen hozott anyagból dolgozom. Hozott élményekből és hozott képekből, mert megérdemlitek és mert fogni szeretném a kezeteket egészen addig, míg meg nem veszitek azt a spanyol repjegyet és az első Serrano sonkás fogásnál azt nem mondjátok: szép az élet, boldog vagyok, szeretek enni!

Minden embernek él egy kép a fejében arról, hogyan is néz ki egy valódi olasz étterem. Sok kicsi kockás terítős asztal, olívaolaj, ecet, parmezán sajt és borok végeláthatatlan sora tárul azonnal a szemünk elé, ahogy belépünk egy helyre.

Érkezik a hír: a jövő hétvégén csapatépítés lesz. Jessz! A férfi kollégák cinkos összekacsintással nyugtázzák a hírt, hiszen pontosan tudják mi lesz… A hölgy kollégák is tudják, ám szemükben nem a cinkos mosoly, sokkal inkább a fásult beletörődés csillan: egy újabb tréning, ahol egy hétvégén keresztül hallgathatják az nullától konstans elemelkedett véralkoholszintű férfi kollégák folyamatos okoskodását, később szánalmas bókolását, melyeket egyes kivételes esetekben nevezhetünk flörtkezdeményezésnek, ám ezek törvényszerűen csúfos kudarccal végződnek. A rideg visszautasításokat talán csak az alkohol tompító hatása teszi elviselhetővé/felejthetővé.