Minden embernek él egy kép a fejében arról, hogyan is néz ki egy valódi olasz étterem. Sok kicsi kockás terítős asztal, olívaolaj, ecet, parmezán sajt és borok végeláthatatlan sora tárul azonnal a szemünk elé, ahogy belépünk egy helyre.
Budapesten az első, Don Francesco névre hallgató olasz étterem az első kerület csendes utcácskájában foglal helyet. Őszintén szólva, kintről megközelítve nem kifejezetten bizalomgerjesztő. Egy rozzant ajtó fogad minket, óriási, ütött-kopott Don Francesco felirattal.  Nincs ez máshogy az első benyomással sem. Az étterem kétszintes, alul egyszerű fakkokban ücsörögnek az emberek… se kockás abrosz, se olívaolaj, se parmezán… Ám egy kicsit feljebb sétálva az ember szeme elé tárul mindaz, amit várt. Mediterrán hangulat, gyönyörű fából készült csigalépcső kovácsoltvas korláttal, zöld növények, szűk kis asztalok, befőttek, lekvárok és borok mindenhol, a levegőben pedig fenséges fűszerkarnevál járja megszokott táncát. Persze alapszabály, hogy ne ítélj elsőre, nem is tettem, így felsétáltunk a csodás lépcsőn. Az étterem azonnal elvarázsolt egy különleges szicíliai paradicsomba; ahol a fapados asztalok sora és az elbűvölő falfestmények láttán nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba, régebbi olaszországi útjainkra visszaemlékezve. Apró lámpák és oszlopok, szobrok, kőburkolat alul-felül, a terem közepén pedig egy rusztikus csillár csüng a kupolabelsőre emlékeztető mennyezeti freskó közepéről. A zsalugáteres ablakokon keresztül szűrt fény szivárog be a tengerparti sziesztát felelevenítve tökéletesen romantikus hangulatot biztosítva a lépcső feletti kis, elszeparált asztalkához.
A Don Francesco 1982-ben vált elérhetővé a magyar ember számára, és azóta is egyre bővülő választékkal fogadja a vendégeket. A személyzet különösen barátságos, mosolygós és vendégszerető, ahol az ember elkényeztetve érzi magát. Az étlap igen sokszínű, nehéz választani a jobbnál jobban csengő ételek palettájáról. Van itt minden, a pizzától kezdve, a kevert salátákon át a szaftos sültekig, minden mennyeien hangzik. Nem csak ételekből nagy a választék, hanem italokból is, a bőség zavarát keltve ezzel az emberekben. Nagy nehezen választottunk a gazdag kínálatból, majd elkezdtük szürcsölgetni italainkat. Nem kellett sokat várni a rendelt ételekre, aminek rendkívül örültünk, hiszen már nagyon vártuk a fogásokat. A tálalás egyszerű és mégis ínycsiklandó, az illatok pedig mámorítóak. 
A tészták egyik ’szonettjeként’ a Francesco féle csirkés spagettire esett egyikünk választása, természetesen paradicsomszósszal fűszerezve, óriási adagban tárult elénk. Jómagam a nem kifejezetten tipikus olasz ételként szűzérméket ettem mustáros szószban, mondanom sem kell, mennyei volt. A hús omlós, az öntet könnyed és mégis markáns ízzel töltötte meg az alapvetően egyszerű szeleteket. Az este során megkóstoltunk még a sült gyümölcsökkel megbolondított csirkét, amit kissé el is irigyeltem tulajdonosától. Sebaj, majd legközelebb. Mert, hogy lesz legközelebb, hiszen minden a lehető legpozitívabb benyomást keltette, többek között az árak is teljesen vállalhatóak, mert így szombat este hárman vacsoráztunk meg bőséggel kettő árából. 
A Don Francesco stílusában megtalálható minden, ami olasz és egyben retro, ami tradicionális és mégis modern (lsd passion fruit-os limonádé), vagy ami egész egyszerűen elrepít egy teljesen más országba, magával ragadó életérzéssel és ételekkel. Elhagyva az éttermet a meleg nyári estében még jó darabig bennem volt az étterem varázslatos atmoszférája, és ezért ha olasz étterembe mennék legközelebb, újra ellátogatnék ebbe a mediterrán álomba.