gasztrokommando

Minden embernek él egy kép a fejében arról, hogyan is néz ki egy valódi olasz étterem. Sok kicsi kockás terítős asztal, olívaolaj, ecet, parmezán sajt és borok végeláthatatlan sora tárul azonnal a szemünk elé, ahogy belépünk egy helyre.

Kényelmes kis világunkban már hozzászokhattunk ahhoz, hogy ha megéhezünk, nem a kopott szakácskönyvet kapjuk le a polcról és kotyvasztunk valamit, hanem elmegyünk valahova, rendelünk valamit vagy éppen leugrunk a sarki kínai gyorsbüfébe. Megtehetünk bármit, hiszen csak azt kell eldönteni, mit ennénk: olasz, magyar, japán, görög, kínai, mexikói vagy török, gyakorlatilag bármi karnyújtásnyira fellelhető. Nem is annyira régen ez nem volt jellemző.

Érdekes körbenézni, hogy kis városunkban melyek voltak az első helyek, amik különböző nemzetek ételeit kínálták. Manapság már tényleg mindennel és mindenkivel találkozunk, többek közt az olasz gasztronómiával is, ami máig - már Mátyás kora óta - folyamatosan terjed. Talán ez a fajta íz világ az, ami leginkább hasonlít hazánk konyhájára, ezért nem is volt nehéz az embereket becsábítani egy paradicsomszószos, illatozó sültre.

Szilárd meggyőződésem, hogy előző életemben (már ha volt ilyen) egy olasz tenger partján éltem, egy kétkezi munkás férfi dolgos nejeként. Ezt a messzemenő következtetést abból vontam le, hogy minden körülmények között tudok tésztát, tengeri herkentyűket és paradicsomot enni. Bármilyen elkészítési formában. Főve, sütve, töltve, rakottan, pároltan, hússal, zöldséggel, hallal…

Letépve magamról a sikoly álarcot, saját nevemet használva, kommandós szándékomat előre jelezve asztalt foglaltam az étteremben, ahová készültem. Milyen kommandós az ilyen?! Pfejpfej! Ilyet nem szabad csinálni! Hátha félrevezetnek. Hátha olyat hoznak enni, ami nincs az étlapon. Hátha maga a séf ajánl és főz, őrületesen jót, hátha a tulajdonos kíséri hosszú ebédedet, hátha a konyhán mindenkinek bemutatnak. Hátha orvul elcsábítanak, és Te örökre beleszeretsz az étterembe, és aztán ajánlod fűnek - fának. Ja, én bedőltem. Mindez megtörtént. Szedjetek ízekre, kritizáljatok, de ezt a pazar 3 órás ebédet és az azt követő boldog sziesztát már senki nem veheti el tőlem. Kiengesztelésül teljes részletességgel megosztom veletek múlt heti celebédem történetét, megismertetlek benneteket Gianni Annonival, a Pomo D'oro tulajdonosával, a barátságos celebbel, Rosario Simeolival a vidám séffel és az ő 5 fogásával, a spárga ezer arcával, és még a proseccóm apró buborékaival is, amik a Bazilika lépcsőjére kényszerítettek a délután további részére józanodás céljából.