gasztrokommando

A Bazilika környéke az utóbbi pár évben jelentősen kinőtte magát gasztronómiailag. Budapesten jelenleg két fő centrum látszik kialakulni, ami az esti szórakozási lehetőségeket sűríti magába. Egyik a Gozsdu udvar környéke, mely inkább a szórakozni vágyók negyede, míg a Bazilika inkább az étterembe étkezés céljából látogató közönség célpontja.

Sok jó, nagyon jó és átlagosat kínáló étterem települt az impozáns tér közelébe, a külsőségek mindenhol stimmelnek. Ez az átlagos magyar vendéglátós legfőbb beleérző képességét mutatja, melyből kitűnik az, hogy a magyar közönség jó része nem arra figyel, hogy mi van a tányérján, hanem inkább arra, hogy mi van szomszéd asztalnál ülők csuklóján. Tehát nehéz helyzetbe kerülhet az egyszeri turista, amikor külső benyomások alapján kell választania. Erre épülnek a különböző ajánlók és kalauzok, viszont ezeknek a megbízhatósága, hitelessége sokszor sajnos megkérdőjelezhető. Ma Magyarországon két hiteles és függetlennek mondható és főként komoly szakmai zsűriző háttérrel rendelkező kalauz van.

A Gault&Millau és a Michelin. Ebből átfogóbb és részletesebb a Gault&Millau, nemhiába, hiszen magyar szerkesztésű, viszont nemzetközileg nagyobb hírértéket jelent talán a Michelin kalauz értékelése, mivel abban jóval ritkább vendég egyelőre a magyar vonatkozású étterem. Nagy hír volt anno a Costes első csillaga, majd érkezett a második az Onxynak. Mindkét étterembe jelentős összegeket és munkát fektettek, komolyak az elvárások és a teljesítmények. Szerintem a harmadik csillag megszerzője képviseli ténylegesen azt az értéket és kultúrát, amelynek az egy Michelin csillagos éttermeknek nyújtaniuk kell. Reményt és lehetőséget ad arra, hogy a „mindennapos” csillagos élmény elérhető legyen mind az étterembe járók, mind a magyar vendéglátósok számára. A harmadik csillagot idén tavasszal a Borkonyha kapta, a Sas utcában. A hír utáni figyelem csitultjával kényelmesen végig lehet próbálni a kínálatát.

A Sas utca elején kis terasszal ellátva az „étterem soron” található a Borkonyha. Hétköznap este érkezünk, foglalásunk van, ami el is kél, az est haladtával megtelik az étterem, sőt több asztal is megfordul.

A személyzet, mind az éttermi, mind a konyhai kiválóan állja a rohamokat. A tulajdonos párosból az egyik folyamatosan jelen van, aktívan részt vesz az étterem életében. Nem lehet hangsúlyozni, hogy ez milyen kiemelt hatással van az eredményekre. Foglalásunknak utánanéznek, hellyel kínálnak. Az étteremben foglalunk helyet, bisztrós hangulatú zsúfoltság uralkodik, de még nem éri el a kényelmetlen egymásba könyöklős szintet. Egyszerű tiszta formák jellemzik a berendezést, jó ízlés érezhető mindenhol. Nem feltűnő, mégis egyediséget ad, több nem kell. A felszolgálók felkészültek, kedvesek gyorsak. Jó ütemben érkeznek az asztalhoz, a konyha is kiszámítottan dolgozik, nincsenek nagy üresjáratok az érkező fogások között. Nem tolakodnak, de szívesen ajánlanak ételt és bort is, egyszóval kellően felkészültek. Nincs meg bennük a szertartásos merevség, bár amilyen lelkesedéssel támaszkodnak, az asztalokra az néha már amerikai közvetlenséget sugároz. Ízlés dolga, mindenesetre a közönség sorából nem lóg ki a vendég, ha véletlenül összekoccantja az evőeszközeit. Élő, zsibongó és forrongó a hely, mindenképpen esti időszakra ajánlott a látogatása, ilyenkor adja vissza az igazi hangulatát, nem a csöndesebb órákban, napszakokban. Nem az áhítat, hanem az étkezés helye.

Rendelünk, rövid információkkal meg-megsegítve. A rendelésünk leadása után kisvártatva három féle kenyérrel kínálnak, hozzá lágy vajjal. Előtte értetlenül szemléljük a hatalmas porcelán sótartót, melyben jobbfajta tengeri só lapul. Körülbelül 20 dekagrammnyi. A vaj sózatlan, édes tejszín ízű, az apró sókristályokkal meg lehet emelni az ízét. A kenyerek házi készítésűek, azonos receptúrára épülnek az ízesítésük más. Jók, de más-más textúrájú pékárut szívesebben vennénk.

Megkapjuk az előételeket. Egyik a jelenlegi állandó étlapon szereplő zúza saláta almákkal és gombával, míg a másik a napi ajánlatban szereplő borjúnyelv dinnyével. A saláta kellemesen összetett étel, mélytányérban adják, a tetején almából készült gömbökkel, friss salátával, könnyű édeskés dresszinggel. A zúza omlós és kellemes. A tál alján ropogós alga is színesíti az állagok játékát. Jó indítás, egyszerű, nem túlkomplikált előétel. A nyelv a salátához hasonlóan egyszerű. Két szelet enyhén pirult nyelv, alatta kevés sárgadinnye, enyhe ízű öntet, tetején pár mikro saláta levél és kevés narancssárga krém. Az egyszerűség nehéz játék, nincs, ami elfedje az esetleges hibákat. Itt viszont nincsenek. A nyelv állaga, íze tökéletes. Libazsíron piríthatták át, előtte kíméletesen hőkezelték. Érezni a nagyon enyhe belsőség ízt, az állaga egyszerre ruganyos és omlós, ízesíti a pirult kéreg és a zsiradék. A dinnye lehetne markánsabb elem is a tányéron, hiszen az étel nevében is fő elemként szerepel, viszont kit érdekel, ha ilyen jó nyelvet kap az ember. Ez a nyelv az est egyik legjobb eleme, elmondható, hogy értenek a borjú nyelvén.

A főtelek elé leveseket rendelünk. Megtartva szintén az állandó és a napi kínálatból történő választást. Hallevest rákkal és Vichysossise-t nyúl fasírttal. A levesek tálalása szép. Gondot fordítanak arra, hogy a kellő esztétikai élmény is meglegyen, annyi kell hozzá, hogy régi klasszikus módon a tányérban érkezik a betét és külön kiöntőben a lé, amellyel az asztalnál öntik fel a tányér beltartalmát. A halleves vöröses curry ízesítésű, keletiesre hangolt darab, a betétként adott garnélák szaftos ruganyos állagú közepes méretű darabok.  Kevés ropogós zöldség található meg benne, jó az összhatás, bár kissé enyhébben van fűszerezve a hagyományosnál. Érthető, a Borkonyha alapkoncepciója az egyénileg összeállított borválogatásokon alapul és nehéz megfelelő bort párosítani egy erőteljesen fűszerezett curryhez. A Vichyssoise kellemesen hűs, nem hideg. El lett találva a hőmérséklete és a lágy, krémes állaga is. Kicsit harsányan érezhető benne a póréhagyma, a burgonya krémessége nem jelenik meg kifejezően. Három apró fasírtkorong szolgál betétként, némi csíra és további zöldségkrém. A húsgombócok közepébe fenyőmagokat töltöttek, kellemes, gyantás, enyhén ropogós kiegészítésként szolgálnak a húshoz. Jó leves, bár az előétel szintjén nem lép túl.

A főtelekhez adott szakszerű borajánlás után érkeznek a fogások. Mangalicasült gyömbéres gombákkal, illetve Konfitált kacsacomb préselt májjal és sárgarépával.

A kacsacomb szépen tálalt, kissé eluralkodik a tányéron a nagy mennyiségben tálalt sárgarépakrém. A comb maga omlósra készült, a felső combcsontot és az ízületet kiemelték belőle, így csak a szépen letisztított alsócomb mutatja, milyen húsrészről van szó a tányéron. Finoman pirult, jó ízű comb, mely kisméretű pecsenyekacsából származik. Alatta roppanós zöldségmetélt szolgál garnírungként. Az étel névadó elemeként szereplő préselt kacsamáj kissé érthetetlen formában jelenik meg a tányéron. Lényegében egy vastag szelet, hideg kacsamájpástétom. Érdekes elem, de a név alapján inkább egész májdarabokból összeállított kompozíciót vártunk. Fogyasztáskor fel-fel lehet venni a villára egy darabot a többi alkotó elem mellé, de nem igazán ad hozzá az ételhez.

Sokkal jobban sikerült fogás ellenben a mangalicasült. Nagyon szaftosra készült, karakteres sertéshúsos ízzel jelenik meg a mangalica a tányéron.

A tányér aljában apró édes savanyú marinált gombák, melyek jól ellensúlyozzák a sült zsírosságát, kiegészítésképpen krémes fehérrépapüré. Az egész fogás szép kerek ízeket ad, megjelenik a földesség, a savasság, a tiszta hús íz. Majdnem olyan jó, mint a nyelv.

Eltelünk ízekkel, illatokkal, a desszertajánlást elhárítjuk, pedig lenne érdekes tétel az étlapon, viszont az adagok bőségesek, és három fogásra voltunk kalibrálva. Szerencsére elcsábultunk az előételek irányába, így kóstolhattuk a kivételesen jó nyelvet. Számlát kérünk, korrekt tételek, elfogadható borárak, két főre 20 000 forint a vacsora borravalóval kiegészítve. Pozitív, hogy nincs rögzített felszolgálási díj, a jó felszolgálást, úgyis jutalmazza a vendég a szokásos 10-15%-al.

Összességében, a Borkonyha teljesítményét értékelve, egy „hétköznapi” kiemelkedő élményt élhet át bárki, aki meglátogatja az éttermet. Remélhetőleg, a Michelin kalauz további csillagokat ítél meg a budapesti, vagy akár vidéki éttermek számára, hiszen ez a szint bőven teljesíthető. Csak akarni és szeretni kell, amit csinál az ember. Ahogyan a Borkonyhában szemmel láthatóan szeretik is.

Minek lehetne nevezni egy efféle újonnan nyílt helyet? Romkocsma? Kulturális központ, esetleg minőségi szórakozóhely? Izraeli ihletésű étkezőhely? Családi, baráti találkozóhely? Talán mindenből egy kicsi, amelyet legjobban a neve ír le. Nyitottságot és örömöt ad mindenkinek, aki belép a kapuján. Mazel Tov!

Most leginkább a konyhai vonatkozását vizsgáltuk meg a nemrég nyílt helynek. Budapesten az Akácfa utcában egy régi házat átalakítva nyitották meg, ezt a sokféle kombinációt felvonultató helyet. Nehezen nevezhető étteremnek, hiszen kínálatában egyelőre inkább szűkös étlapról lehet választani, ami jellemzően a szórakozóhelyek sajátja. Viszont kipróbálásra mindenképpen érdemes, remélve, hogy a későbbiekben további tételekkel bővül a választék. Az utcai fronton, nagy molinók hirdetik a ház egykori ablakaiban a helyet, kifüggesztve található az étlap és itallap is. A ház magán hordozza az elmúlt évtizedek nyomait, ahogyan a hatalmas régi fakapu is. Belépve a kapualjba már látszik a gyönyörűen kialakított belső kert. Fogadnak minket, kedves kísérő vezet minket az asztalhoz. Kora este van, sokan élvezik a kert adta lehetőségeket. A hangszóróból éppen a Cigányok idejének zenéje az Ederlezi szól, melyet később élő gitárzene vált fel. A kert és a régi egyszintes gangos ház hihetetlen látványt nyújt, jó körítést ad a vacsorához, vagy akár az éjjelbe forduló szórakozáshoz. Felszolgálók sürögnek a terepen, a leterített kavicsokon elég nehéz a járás, talán ennek tudható be mindegyikük megfeszített összpontosítása. Kis mosoly nem ártana, de ha rájuk mosolygunk bátorítólag ők is megnyílnak és segítenek az ételek kiválasztásában.

Jól hangzó limonádé összeállítások szerepelnek az itallapon, meggyes-levendulás, bodzás-lime-os, így azokból rendelünk. Kis idő múlva megérkeznek az italok, leadjuk a rendelésünket és elégedetten hátradőlve a limonádékat kóstolgatva szemléljük a régi házfalakat és a kertben álló árnyékot adó fákat.

A rendelésünk egyszerre érkezik, fatányérokon, így amolyan közös próbálgató falatozás alakul ki. Inkább hasonlítható a tálalás révén egyfajta meze-hez az egész, mint egy komoly éttermi vacsorához. Az asztalon a közös tányérok és abból eszünk, amihez éppen kedvünk támad. Vélhetőleg ez is a cél, nem pedig a formálisabb éttermi vonal. Rendeltünk mártogatós szószokat, pitával, merguez kolbászt és bárányzsírban grillezett marhakebabot salátával és zatarral fűszerezett pitával, illetve egy kevés házi sült krumplit, hogy teljes legyen a kép.

Szabadon válogatjuk össze a dolgokat, hiszen itt szinte mindegyik fogás illik mindegyikhez. A rendelt mártogatósok között találni tahini szószt, paradicsom alapú mártogatót, illetve padlizsánt paradicsommártásban. Ehhez grillen átforrósított pitát mellékelnek. A tahini, szezámmagból készülő ízesítő mártás, melyet a komplett közel-kelet előszeretettel használ. Jól megy a padlizsán mellé, a yoghurtba, sült húsok mellé is. Nagyon jó állaga és íze van, akár a húst akár a kenyeret mártjuk meg benne. A paradicsom alapú mártogató friss paradicsom ízű, könnyű lágyan fűszeres, jól támogatja a karakteresebb sült húsokat is. Sajnos a padlizsán a harmadik mártogatós félrement. Egyrészt padlizsánt nyomokban is alig tartalmaz, másrészt erőteljes konzerv paradicsompüré íze van melyet nem fűszereztek.

Gyenge szóviccel élve, az aranyfácán nem kóser. A piták teteje bőséggel meg van szórva zatarral, egy szintén arra a térségre jellemző fűszerkeverékkel, tartalmaz citrusos szumakot, szezámmagot, szárított fűszernövényeket. Kicsit a közel-kelet vegetája, bár annál mérföldekkel jobb összeállítás. Hasonló kicsit a japánok sichimi togarashi fűszerkeverékére, ők is szórják szinte mindenre amihez passzol, annyi különbséggel, hogy a japán verzió jellemzően csípős. A sült krumpli hosszú csíkokból áll, házi készítésűnek tűnik, ízre és hőmérsékletre is jó.

A merguez kolbász inkább észak-afrikai eredetű, de a teljes mediterráneumban elterjedt vékony juhbélbe töltött, birka vagy marha kolbász, melyet általában erőteljesen, harissával fűszereznek. A harissa egy római köménnyel, fokhagymával készülő erős pirospaprika paszta. A Mazel Tovban a kolbásznak egy enyhe verziója jelenik meg, jóízű szaftos kolbász nagyon enyhe bárány ízzel. Nyugodtan lehetne bátrabban ízesítettet használni, vagy akár az étlapon felkínálni a választás lehetőségét. A marhakebab az étlap szerint bárányzsíron készül a még markánsabb ízek jegyében. A hús maga jó, átdarált, óvatosan átgyúrt és bambuszpálcára húzott kolbászokat jelent, viszont az ígért aroma nem jelenik meg benne. Szintén, ahogyan a kolbász esetében is, lehet még erősíteni a névadó íz jegyeket. A húsok mellé egyöntetű a köret.

Pita, Mazel Tov saláta, grillezett cékla és további tahini szósz. A Mazel Tov saláta neve kissé megtévesztő, ez a klasszikus grillezett aprított saláták válfajába tartozik. Ilyen például a délszláv pindzsúr, vagy az ismertebb ajvár is. A Mazel Tov saláta nem a krémesre pürésített verzió, hanem annál darabosabb, villával ehető. Ötletes és ízletes kiegészítője a grillfogásoknak. Jó a húsok mellé adott cékla is, koriander frissíti, emel egyet a cékla mély földes ízén. Öröm látni étlapon, sajnos olyan kevésszer találkozni vele, pedig a cékla is hálás alapanyag, levesektől salátákon át, főételekig, sőt egészen a desszertekig felhasználható.

Elfogynak az ételeink, mivel még fér belénk, és a kíváncsiság is hajt, a pincér ajánlására malabit és semolinát választunk. Rövid időn belül az asztalunkra helyezik ezeket is. A semolina, azaz dara egy egyszerűen tálalt darakoch. Tej nélkül készült, a sütőből kivéve, keleti szokás szerint cukorsziruppal öntözik meg, így a cukros levet beszívva szép szaftos állaga lesz. Nagyon kellemes, házias desszert, ellenben nem ártana a tányérra egy kis plusz ötlet és változatosság. Mondjuk az ára igen baráti, erősen a török büfék árszintjén mozog. A másig desszert egy rózsvízes tejpuding. Leginkább egy keleties panna cottához lehet hasonlítani, végtére is a készítésük alapját mindkettőnél a zselatinnal megkötött tej vagy tejszín adja. Jóízű, illatos desszert, két apró hibával. Egyrészt miként a semolina, ez sincs éttermi szintre fejlesztve, gondolva, másrészt még bizonytalan lehet a készítője, mivel kissé túladagolta a zselatint és így az egész desszert leginkább egy rózsa illatú gumilabdára emlékeztet. Lehet, hogy a zselatin és tej arányok autentikusak, bár akkor inkább maradnánk a panna cotta remegős állagú receptjénél.

Jó ételek, jó italok, kellemes környezet. Számlát kérünk, a végösszeg 8000 forint körül van, bár alkoholt nem fogyasztottunk bőséggel elteltünk az ételekkel. Távoztunkkor vesszük észre a kedves grafikákat a bejárat mellett lévő falakon. Bekeretezett tusrajzoknak tűnnek, mindig jó, ha kicsit tudunk magunkon is nevetni. Akit érdekel, menjen el és nézze meg. Összességében a Mazel Tov egy nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtó hely, amíg tart a jó idő mindenképpen érdemes felkeresni, bár az épület téliesíthető, így akkor sem lesz gond a meglátogatása.

Remélhetőleg, akkor fűszeres téli ételeket, testet-lelket átmelegítő saksukát is lehet majd ott kóstolni. Jó célpont annak, aki a város közepén szeretne találni egy nyugodt, barátságos helyet. Mazel tov.

Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.

-          Petőfi Sándor (1847, Szatmár)

Az alföld végtelen tájain utazóknak mindig is fontos köztes állomást jelentettek az út menti csárdák, fogadók. Ahol jól és megbízhatóan főztek azoknak híre messzire ért. Sajnálatos módon az utóbbi időkben inkább a hírhedtségük tudott terjedni ezeknek a vendéglátóhelyeknek, pedig nincs még egy olyan vendéglő típus, amely hitelesebben mutathatná be az egyszerű házias magyar konyhát, mint egy csárda.  Petőfi által megénekelt kurta kocsma is ezen intézmények egyik alfaját jelentette egykoron. A „kurta” az időszakos nyitva tartásra vonatkozott, tehát csak ősztől-tavaszig működött borkimérésként, a nyári dologidőben kellett a munkáskéz. Bár a vers maga a Szamos mentén született, most illőbb volna a Szamost a Körösre cserélni. A Nagylaposi Birkacsárda ugyanis az alföld szívében, Gyomaendrődön a Körös mentén található.

Igazi „útszéli” csárda évtizedes hagyományokkal, kívülről és a későbbiekben jól láthatóan belülről is erősen látszódik rajta a patina. De hogyan is kellene egy hagyományos csárdának kinéznie, ha nem így? Nagy murvás parkoló fogadja a vándorokat, szerencsére napos időben érkeztünk, esős időben rendes sárdagasztást lehet rendezni bizonyára. A kerthelység a csárdaépület mögött helyezkedik el, hangulatos lócákon foglalunk helyet, ízlésesen visszafogott kékhímző terítő és párna élénkíti a színeket. Sehol nem látható a túlzó igény a sch-val ejtendő csárda fogalmára, ellenben fekete palatáblán érdekesnek ígérkező ajánlatok sorakoznak, a kertben egy farönkön, a napon érik a kovászuborka és sorban érkeznek a vendégek. Csupa jó jel, amely jó ebéd ígéretét hordozza.

Friss mozgású pincér érkezik az asztalunkhoz, étlapot ad és italigényeinkről érdeklődik. Az ajánlatban szerepelnek friss bodzás limonádék, sőt kovászos uborka fröccs is. Másnaposság ellen kiváló, de maradunk az enyhébb bodzás kezdésnél. Lapozgatjuk az étlapot, műanyag bőrimitáció, a klasszikus csárdavonalon mozogva. Ahogyan a beltartalma nagy része is kissé elbizonytalanít. Hosszú oldalakon sorakoznak a töltött-bundázott húsok, pörköltek, a szakácsok, mint kreatív legósok cserélgetik az egyes alapanyagokat. Próbálunk kincsekre találni, így egy két alapmérce ételt választunk és mellé a napi ajánlatok közül azokat, amik felkeltették a kíváncsiságunkat.

A limonádék, frissek, ízesek, nem túlzóan vannak édesítve, jól érvényesül benne a bodzavirág aromája, anélkül, hogy tolakodó cukorkás édesség párosulna hozzá. Érkeznek a leveseink. Kellemes megjelenésű, ellenben kisebb méretű cseréptálban kapjuk a májgombóclevest és a házi szürke marha levest csigatésztával. A lé mindkét leves esetében ugyanaz.

Nagymamás. Kicsit spórolós, kicsit világos, erőtlen. De tiszta és jóízű, talán kicsivel több időt kellett volna hagyni neki a tűzön, hogy jobban összerázódjanak az ízek. A betétek ellenben nagyon jók. Házi, rendesen borsozott májgaluskák az egyikben, míg a másikban jófajta csigatészta és egyenletesen darabolt szaftos marhahús.

A közeli Békésszentandrási Sörfőzde kézműves tételei is kaphatóak a kereskedelmi márkák mellett, így a szerencsésebbikünk egy Ogre névre hallgató pilsenit rendel a klasszikus hagymás rostélyosa mellé. A volánt elnyerő marad a limonádé mellett és a napi ajánlatból választott marhaszeggyel vigasztalódik.

Szerencsére a vigaszfaktor igen magas. A szegy optimális állagú, van tartása, de szinte villával vágható. Finom friss kakukkfű aroma járja át a húst és a bőséggel adagolt pecsenyelevet. A hússzeletek alatt cukkinivel és fehérrépával kevert gersli ragu szolgál köret gyanánt. A ragu szaftos, ízes, nagyon jól illik a zöldes, gabonás aromáival a húshoz. Végre nem egy kötelességből adott köret, hanem olyan, amely funkcionálisan segíti azt, hogy a fogás komplex tányérként szerepeljen. A másik főétel is nagyon jól szerepel.

Angolosan kérve és kapva érkezik a hús, mellette házi frissen sült krumpli és nagy kazalnyi sült hagymakarika. A hús hátszín, puha és érett. Pihentették és mivel jó minőségű nem folyik szét a leve a tányéron. Nem klopfolt, nem savanyú pácban „érlelt”. Ilyennek kellene lennie mindenhol. A hagyma és a krumpli is zizegősen forró, le van itatva róluk minden felesleges zsiradék. Az út szélén megállva, egy csárdában olyan hagymás rostélyost tettek elénk, amely sok drágább helyet is kenterbe ver.

Egy apróság, vagy talán kettő hiányolható. Egy jóféle házi csípős mustár, hogy a nagy hús mellé pikánsabb falatok is társulhassanak, illetve egy kis kiegészítő saláta, melyet a pincér és a rendeléskor magunk is elfelejtettünk. Sebaj, a hús a lényeg.

Zárásképpen, túrógombóc érkezik, ribizli mártással. Kedves kistányéron 5 apró gombóc és kevés ribizli mártás, pár szem piros ribizli. A mártás kellemesen savanykás, tejszínezett.

A tejtermék használata talán felesleges is volna, a nélkül is jó. A hiba benne az, hogy túlontúl jó a mártás és túlontúl kevés a gombóchoz mérten. Talán ha két evőkanálnyi, pedig ebből egy kis kancsóban a tányér mellé adva még elviseltünk volna. A gombóc maga tökéletes. Nem daragombóc kevés túróval, hanem ahogyan készülnie kell. A villával hozzáérve omlik szét magától, rajta finoman pirított, nem zsíros hatású friss morzsa. Annyira jó, hogy nyugodtan szerepelhetne állandó kínálatként folyamatosan változó idénygyümölcs mártásokkal kisérve.

Végzünk, békésen nézelődünk, a pincérek is békét hagynak nekünk. Mikor jelezzük, gyorsan érkezik a számla, a végösszeg 8000 forint körül áll meg. Levesekkel, komoly főételekkel, desszerttel és italokkal együtt több mint méltányolható. Köszönünk, távozunk,  még a nap is szebben süt kicsit.

Összességében, a honlapról utólagosan tájékozódva kiderül, hogy a hús a saját gazdaságukból érkezik, így érthető a minőség és a minőségi húskezelés. Ha pár felesleges tételt elhagynak a „hagyományos” műbőr étlapról és helyette a tényleges jóvágású egyszerű, de átgondolt ételekre koncentrálnak, mint amiket a napi ajánlatból szerencsésen választhattunk, akkor olyan megkerülhetetlen célponttá válhat a Birkacsárda a 46-os út mentén, mint kevés hely az országban. Ha valaki az alföld mélyén megéhezik, bátran vegye célba a csárdát. Bizakodva reméljük, hogy nem válik „kurta” kocsmává az érdektelen közönség okán.

avagy az identitászavaros pincérlány esete a malacfül salátával

A 90’-es évek korai bevándorlói között szép számmal voltak megtalálhatóak a kínaiak különböző nemzetiségei. Budapesti létezésükről és üzleti tevékenységeik jellegzetességeiről szintén számos legenda született. Sajnálatosan a városi legendákat igazolandóan, országunk új derék kínai vállalkozói üzletileg igazolható módon elborították a városok tereit a méltán hírhedt "kínai büfékkel". Amik annyiban kínaiak, hogy a tulajdonos abból az országból származik. Értelmezhetetlen, hogy hasukat szerető honfitársaink miért látogatják oly lelkesen ezeket a lokációkat, hiszen árban már régóta nem olyan verhetetlenek, ízben viszont ehetetlenek. Holott az autentikus kínai étel nem drága, ellenben ízes, zamatos és közel sem olyan egzotikus, hogy azt a magyar gyomor ne fogadná be. Ennek, az egyelőre csak látens elvárásnak próbál megfelelni, Kőbányán, a budapesti kínai negyed határmezsgyéjén üzemelő Orient tésztabár.

A környéket erőteljes kínai jelenlét jellemzi, hiszen közel van a Monori center, a Józsefvárosi piac, a környéken jellemzően kínai családok élnek. Az étterem maga egy újabb építésű társasház utcafronti üzlethelyiségében kínálja főként tészta alapú ételeit a vendégeknek. Számunkra kedves kínaiasan nem törődöm módon átvéve egy elvetélt étterem nyitási kísérlet maradványait (a hely talán olasz pizzéria lehetett, a másik rémesen prezentált nemzeti konyha Magyarországon), megtelepedtek a Karlovacko napellenzők alatt és pár kötelező kínai dömping gagyi beltéri elemmel feldobva a néhai pizzázó rekvizitumait megnyitották az éttermet. Erre Budapest szerte leghíresebb példa egyébként a volt Nimród vadászétteremben üzemelő Momotaro, szürreális tésztaleves ebédek fogyaszthatóak a valamikori vadásztrófeák alatt.

Az éttermet észak kínai konyha jellemzi, mely főként búzatészta alapú fogásaikban nyilvánul meg. Kellemes változatosságot jelent azoknak, akik a kínai ételeket kizárólag a hús-zöldség-rizs triumvirátussal azonosítják.

Az étteremben kevés asztal, megszokott étel melegen tartó pult (mely szerencsére nem üzemel, az adott pillanatban), üdítős hűtő a vendégtérben, kőborítású pizzázó maradványok és egy pincérlány. Helyet foglalunk és utazásunk a kellemes ízek és meghökkentő felszolgálási technikák világába kezdetét veszi. Felszolgálónk érkezik, étlapot hoz. Kissé hezitálunk a kereskedelmi üdítők kiválasztása felett, mire közli, ha sikerült eldöntenünk nyugodtan vegyük ki a hűtőből, amit szeretnénk. Praktikus, hiszen az ideális hőmérsékletűre hűlt palackot is ki tudjuk így választani. Tesztünkhöz még társakat várunk, így amikor elmagyarázzuk a hölgynek, hogy miért nem kívánunk még rendelni, bólint és az általa asztalunkra helyezett négy étlapból kettőt elvisz. Az étteremben ekkor még egy asztal foglalt, bennfentes kínai vendégekkel, akik többnyire fejből rendelnek, nem pedig a magyar nyelven írt étlapról.

Társaink megérkeznek, ezt nyugtázva a termecske másik végéből fennhangon megkérdezi pincérünk, hogy sikerült-e már választanunk. Sikerült, így rendelésünk felvételre kerül. Itt megjegyzendő, még mielőtt messzire kerülnénk ezt a kínai alapítású étkezdét, a pincérhölgy kedves és lelkes. Legfeljebb ha végére ért vendéglátóipari fejlődési potenciáljának és a tőle elvárható maximumot nyújtja, akkor kedves színfoltja lesz a vállalkozásnak, de semmi esetre sem túlontúl zavaró. Pláne mivel az ételek jók és ár/érték arányuk is kiemeli az Orientet az átlagos semmitmondó „kínai kajáldák” mezőnyéből.

Az ételek a rendelést követően kínaiasan elkészülésük sorrendjében érkeznek. Először a ház ajándékaként hideg vegyes ízelítőt kapunk melyben kellemes kínai káposztasaláta, hideg pácolt tofu és ress savanykás burgonyasaláta található. Tetszetős, hogy a burgonyát másképpen értelmezik nem az alap szénhidrátforrásként, hanem sokkal inkább zöldségként.

Hideg chilis csirke, szezámolajos algasaláta és a címben megénekelt malacfül saláta következik. Mindegyik friss és finom, nem olyan erőteljes átütő ízesítéssel, mint a szecsuáni konyhát vivő Wang mester éttermében, hanem egy sokak számára könnyebben befogadható irányt képviselve. A tészta alapú levesek mind forróak és dús ízűek. Nagyon jó benne a házi készítésű ruganyos friss búzatészta. Nagy tál levesek, sok tésztával, friss kínai zöldekkel és a névadó hússal és alaplével elkészítve. A birkahúsos levesben csontos birkadarabok, melyeknek leszopogatása a kínai fülnek kedves szörcsögéssel jár.

A többi leves is korrekt, de megjegyzendő, hogy érdemesebb a császárhúsos, birkás vonalat erőltetni, abban erősebb a konyha is. Többek között kóstolunk még kínai húsos táskát, melyből van pirított és főtt verzió is, egy adagban 25 darabbal. Kiadós, szaftos töltelékű fogás, melyhez kis tálkában fekete ecetes mártogatós jár. Ha már pizzázó romjaira épült a hely, így kapható lakonikusan kínai pizza névre keresztelt étel is. Ez egyfajta észak Kínában elterjedt lepény, melyet vaslapon pirítanak meg és erőteljesen olajos zsíros hatású. Ellenben nagyon finom, érthető, hogy a hidegebb éghajlatú vidékeken miért is rajonganak érte az ott élők egy kancsó forró teával kísérve.

Az ételek folyamatosan érkeznek, az egy-egy pizza tányérra méretezett asztal egyre kevésbé tudja betölteni tisztségét. Pincérleányunk hajmeresztő akrobatikával az asztalnál rendezi át a fogásokat, a malacfül saláta tányéron maradt öntetét egyikünk felé megbillentve loccsantja át egy másik tányérba, így elrendezendő a kialakult káoszt és kurtítva az asztalunkon tornyosuló tálalóeszközök számát.

Végezvén az ételekkel számlát kérünk, mely várakozásunkkal ellentétben nem a terem sarkából a pénztárgép mellől bekiáltással érkezik, hanem korrekt módon kis tartóban az asztalunkra kerül. A számla az elfogyasztott ételeket és minőséget figyelembe véve nagyon korrekt, talán ha eléri a fejenkénti 4000 forintot, előétellel, levessel, főétellel és itallal együtt. Tehát, aki igazi kínai ételeket szeretne kóstolni, ráadásul a tésztákat szereti (melyik magyar nem?) és mindezt egy szerethetően bohókás felszolgálóleány jelenlétében kívánja megtenni, annak az első útja Budapesten a Kőbányai út 43. alatt található Orient étterembe vezessen.

A teszt időpontja: 2014.május 04. A teszt az adott időpontban tapasztaltak leírását tartalmazza, a teljesítmény a tesztet követően változhat. A tesztben leírtak szubjektív véleményt tartalmaznak, hiszen minden ember ízlése más és más. Amennyiben véleménye, hozzászólása lenne, kérjük tegye meg.

A világgasztronómiában mindig is az igazi szegényételek váltak kultikus ételekké. Természetesen megvannak a luxus alapanyagoknak is a rajongói, kaviár, pezsgő, libamáj és sorolhatnám, de igazán kultusszá alapvetően az egyszerű ételek váltak.

Pontosabban egyszerű alapanyagokból felépített olcsó ételek. Pizza, pastrami, hamburger, cassoulet, frango piri-piri, fish and chips és lehetne sorolni végtelenségig, párosítva az adott ételt felemelő nemzetek nevével. A ramen japán nemzeti kultuszétele. Ebből, Budapesten a közelmúltig autentikushoz közelítőt nem lehetett kapni. Voltak, hasonlót kínáló helyek, amelyek most is tisztességgel megállják a helyüket, de japán elkészítési és tálalási alapokon nyugvó nagy tálnyi ramennel csak mostantól nézhetünk farkas(éhes)szemet. Mégpedig a Kazinczy utcai Ramenkában.

Az elmúlt években egyre másra nyíltak olyan helyek, amelyek nemcsak divatból tűztek éttermi zászlajukra egy-egy ételt, hanem annak készítését is komolyan veszik. Már nem csak divatcímkeként szerepel az „igazi” megjelölés olasz pizzériák bejáratánál, valóban szaftos marhahúsból készülnek a burgerek. Lelkes követők ezrei járnak új és újabb helyekre, nekik nem kell feldicsérni egy új alternatívát nyújtó étkezőhelyet. Viszont sokan vannak, akik felmordulnak annak hallatán, hogy japán étkezde, tehát nem szushi bár, nem étterem, hanem egyszerű kifőzde is elérhető már a budapesti kínálatban. Nekik a következő mantrát javaslom: ez egy nagy tál húsleves, tésztával. Ez egy nagy tál húsleves. Ez egy húsleves. Húsleves.

A ramen kínai eredettel rendelkező japán gyorsétel. Ahogyan részletesen bemutattuk a Bao Bao Budapest étterem tesztjében, nagyon szerteágazó készítés jellemzi. A lényege, amiért főként a második világháború után elterjedhetett a háborús veszteségeket, és szegénységet elszenvedő japánban, az, hogy gyors, egyszerű, tápláló. Egytálétel. A rament japánban erre szakosodott kifőzdékben a legjobb kóstolni. Perfekcionista módon egy fő ételtípusra koncentrálva a kínálatukat, napról napra a legjobbat kínálva. Ezt a felfogást tükrözi a Ramenka is.

A Kazinczy utca túlfeszített gasztronómiai kínálatában új kihívóként jelentek meg, nagyon letisztult dizájnnal. Kissé megkeveredett gondolatokkal lépünk be, a puritán helyiségbe. Ramenka? De mire ez a szlávos végződésű ka? Kicsinyítő képzőnek elmegy, hiszen a hely maga, mint az ilyen típusú helyek mindösszesen egy pultból és egy nagyobb közös asztalból áll. A dizájn egy svéd-japán nászból születhetett, sok világos fafelülettel, natúr betonfallal dolgozik. Nem indusztriális, nem erőltetett, hanem simán lényegre törően egyszerű.

A pult mögött a ramen mester és egy segítője helyett féltucatnyi dolgozóra lelünk. Mintha az életük múlna, rajta úgy pörögnek a konyhán, az asztalnál három vendég ücsörögve fogyasztja levesét. Betudjuk a friss nyitásnak a hangulatot és leadjuk a rendelésünket. Helyet foglalunk és nemsokára sorjáznak az ételeink.

Elsőként az italunk, hideg mugicha. Keleten, de a nyugati világban is elterjedt frissítő, pörkölt árpa tea. Kicsit világosabb a színe, nem erősen pörkölt alapanyagból készült. Jók a gabonás ízei, ha nem ragaszkodunk a hagyományokhoz, bőséggel lehetne ízesíteni különböző kiegészítők hozzáadásával.

Érkeznek a leveseink és a hozzájuk kiegészítőként rendelt mellékfogások. Vegyes saláta ízelítő és gyoza. A levesek, szép kerámia tálban kerülnek elénk, mellé fa merőkanál és evőpálcika jár. Fogyasztásáról annyit, hogy európai normák szerint lehetetlen fogyasztani, itt szürcsölni, rágni, nyelni kell. Nagy adag tiszta, erőteljes ízű leves, benne nagyon jó ruganyos friss tésztával. Vastagabb fajta kerül a lébe, nagyon jól hordozza a leves ízeit.

A feltétek között a hagyományos halalapú narutomaki is megtalálható. Fehér húsú halból készített, rózsaszínű spirállal díszített surimi. Haltól idegenkedők újfent vegyék elő a fent javasolt mantrát, és nyugtázzák, nem hal ízű az anyag, inkább díszítő funkcióval bír. A főszereplő tészta tetején japán zöldségek, csírák, bokchoy és két további lényeges elem található. A sertéshús és a félig főtt tojás.  A sertés, mint alapanyag, a ramen esetében az egyik legfontosabb. A leves alapját is hagyományosan sertéscsontok adják, a fő feltét is sertéshús.

Alapvetően charsiu típusú sült sertéshúst szoktak feltétként adni, ez egy kantoni eredetű édes, szójaszószos hús. A Ramenkában  párolt hasalja jár a levesbe, amely inkább emlékeztet egy másik híres ételre, a dongpo sertéshúsra, amely egy csillagánízzsal, fahéjjal és szójaszósszal vörösre főtt eljárást takar. Hasonló ízvilág, de nem ugyanaz. Mindenesetre, jóízű hús, amelynek még van tartása. Nagyon jó a tojás, ténylegesen félig főtt állapotban kerül a lébe, lágy fehérje és krémes sárgája tovább gazdagítja a levet. Összességében egy nagyon jó rament kóstolhatunk. Várom, hogy autentikus és regionális verziókat is felvesznek majd időszakosan az étlapra.

A szuperhősöknek mindig van egy segítője. Például Batmannek Robin. A ramennek a gyoza. Ha biztosra akar menni az ember és éhesen rendel rament, rendel mellé a biztonság kedvéért kiegészítőt. Ez a gyoza. Azaz a sült húsos táskák. Jellemzően sertéshús, aprított káposzta, újhagyma alkotják a tölteléket, melyet ideálisan vékony tésztába csomagolnak és serpenyőben pirítják és párolják. Hozzá ecetes szójás szezámolajos mártogatót kínálnak. Jelen esetben Robin nem segít Batmannek. Sőt, már-már elgáncsolja. Vastag, előzőleg kifőzött tésztabatyuk érkeznek, körbepirítva, bennük száraz homogén töltelékkel, mellette egyneműen savas szósszal. Lehet akár házi készítésű is, de akkor kitartó munkával sikerült iparira emlékeztetőt alkotniuk. Kár. Pedig egy jó gyoza, további húsos, rágható élményekkel képes kiegészíteni a ramenezés pillanatait.

A másik kiegészítő, a vegyes salátaválogatás sokkal jobban sikerült. Nagyon jó ár-érték arányú, erősen ajánlott kategória. Található rajta a ház összes salátájából, vagy inkább hideg kiegészítőjéből egy kóstoló mennyiség. Enyhén szezámolajos uborkasaláta, édeskés marinált japán retek mellett egész jónak mondható kimchi és kiemelkedően jó japán burgonyasaláta. Ez hajszálvékonyra vágva, épphogy blansírozva érkezik, sárgarépacsíkokkal keverve, savanykás chili olajos fermentált babos dresszinggel leöntve. Mondjuk Laoganma chili pasztával mindent el lehet nekem adni. Nagyon finom kiegészítő, jól jön egy-egy hideg falat a forró leves mellé.

Fizetés a rendelés leadásakor történik a pultnál. Összesen két nagy tál levesért, italokért és kiegészítőkért fizetünk 4000 forint körül. Figyelembe véve a környék árazását, bőséggel megéri. Folyamatos tesztre ajánlott. Ahogyan az ötvenes évek robotoló japán gyári munkásainak, úgy a mostani idők belvárosi irodistáinak és a szűk pesti utcákon bolyongó turistáknak is ez a leves az életet jelentheti.

A teszt időpontja: 2014.június 26. A teszt az adott időpontban tapasztaltak leírását tartalmazza, a teljesítmény a tesztet követően változhat. A tesztben leírtak szubjektív véleményt tartalmaznak, hiszen minden ember ízlése más és más. Amennyiben véleménye, hozzászólása lenne, kérjük, tegye meg!