Amikor az ember nyaralni megy bizonyos szempontokat szem előtt tart. Mondjuk, hogy beszél-e az adott ország nyelvén, vagy mit akar ott megnézni, vagy, hogy lehet-e ott valamely szenvedélyének hódolni. Az én szenvedélyem ebben az esetben a hedonizmus volt. Nyugalom, jó kaja, jó hangulat, napsütés, szeretet, béke. Fontos volt a rokonok meglátogatása és szíves vendégszeretete is. 
Mallorca. Magával ragadó spanyol sziget hegyekkel, homokkal, tengerparttal és persze rengeteg TAPAS-sal. 
Nekem Mallorca az ali oli, a gambas, a chipirones, a jamón serrano és a cafe con leche hazája. A spanyol mentalitás már önmagában lenyűgöz, de étkezési kultúrájukkal egy életre belopták magukat a szívembe. A napfény és az éghajlatuk, földrajzi helyzetük olyan gasztronómiai világot varázsolt nekik, amit nagyon irigyelek. Kint tartózkodásom alatt halat ettem tengeri herkentyűvel és a legszínesebb salátákkal. S bár az éttermek kínálatai is elképesztőek voltak. Azok a különleges házi vacsorák, amelyeket unokanővérem varázsolt az asztalra egyetlen étterem menüjével sem értek fel, hiszen bele párolta, főzte, sütötte a lelkét is.
Hedonista kirándulásomat mi sem jellemzi jobban, hogy párosával lehetett számolni a kilókat, amit kint töltött napjaim alatt magamra kaptam. 
A sziget nyugati felén első napomon betértünk egy tapas bárba, ahol a tányérodon sorakozó fogpiszkálók alapján számolták ki a la cuenta-t. Még tortilla-s szendvicset is választhattunk volna, ha nem kötelezem el magam a tenger ajándékainak az egész nyaralás alatt. Legurítottunk a választott szendvicskék mellé egy helyi specialitást, ami a sör és limonádé keveréke. (A limonádéjuk a sprite-hoz hasonlít.) Az új ízek lenyűgöztek és a nagy melegben pont elég egy kis tapas ebédre. Egy három fogásos ebéd, amit szintén favorizálnak az őslakosok biztosan a tányéron maradt volna.
S bár nem éppen tiszta munka gambast fogyasztani, de az íze egy kis ali olival és egy igen egyszerű, de kiválóan elkészített salátával semmihez sem hasonlítható. A vacsoráért meg kell küzdeni, s mikor nyálamat csorgatva töröm le a párolt rákok fejét eszembe jut egy pillanat erejéig a cápa meséből a könyörgő soklábú monológja, majd mosolyogva mártogatom a kiszabadított halhúst a fokhagymás majonézbe. Lábujjhegyemig elönt a boldogság.
Idei kint tartózkodásom alatt több kedvencem is lett. A pimientos de padron (keresztapa paprika) olajban sóval megsütve hangzásra igen egyszerű étek, de játékossága magával ragadott. Sosem lehet tudni ugyanis, hogy a kiszemelt paprika pica (erős) lesz-e, vagy marad sós-omlós ízű? Ahol értem fogyasztottam, házi készítésűt rokonoknál, a falu éttermében tintahallal, Portixol-ban a parton ülve és az utolsó este Paguera-ban. Mindig fogtam ki erőset, magyar vagyok, érzékem van hozzá.
Kár, hogy itthon nem találtam még piacon hasonlót sem. Kiemelt kedvencemmé vált a Cappucino kávézó hálózat, amely a szigeten 9 helyen található meg és máshol a világban összesen 4 helyen. Eleganciájuk, stílusuk, kínálatuk és zenei válogatás cd kollekciójuk egyedülálló. Nem is engednek be más hálózatot a szigetre. Ettől lesz a cafe con leche a egyéb kávézókban 1 euró 30, a  cappuccinoban 2 euró 40. Nyaraláson az ember ne számolgasson és természetesen minden centje megérte. Három kávézójukat sikerült meglátogatnom. A Portalsban található volt a legizgalmasabb, hiszen abba a kikötőbe jár Mallorca előkelősége (sznobsága) vacsorázni.
Amit itthon is ismerünk, az a pirítós. Mi fokhagymával és cukrozott teával fogyasztjuk téli estéken. Ők beledörzsölnek egy egész paradicsomot is, meglocsolják oliva olajjal és bogyóval, ali olival fogyasztják előételként. S ha közben spanyol énekest hallgathatok kiváló angolsággal énekelni Metallica számokat élőben, akkor egészen más lesz a fokhagymás, paradicsomos pirítósízhatás…
A repülőgép indulása előtti utolsó este tengerparti vacsorára hívott meg a drága családom, akik erejüket és munkás hétköznapjaikat félre téve tárták elém ismételten szigetük kincseit. Mosolygós kiszolgálás, fél-élő zene, tapas, paella – természetesen halas – igazi fagyi és séta a parton. Lenyűgöző vendégcsalogató, hogy a vacsora elfogyasztása után nyilvánvalóan Juan nevű pincérünk kistányérra sorakoztatott feles poharakkal jelent meg. A poharak színültig töltve a helyi Herbas nevű itallal - amely gyógynövényekből készül és itthoni utókóstolásunk során megállapítottuk, hogy negró íze van -, csak úgy kaptuk. Fogyasztásra. Szétcsapatni a vacsorát. A sofőr helyett is a vendég fogyaszt, kettőt ittam. S bár én ettől a gesztustól is le voltam nyűgözve, házigazdáim szerint évekkel ezelőtt üveggel kaptak az asztalra vacsora után. Változik a spanish-mode is. Hiába! A paella zseniális volt, a sziget csodálatos, a nyaralás pihentetően sikerült és a felesleges kilókról csak halkan tettem említést.
Borzasztóan szomorú vagyok magától a ténytől, hogy a teraszi forró hangulatú saláta vacsorák és halak varázsa a palota negyed körfolyosós gangos konyhájában nem megidézhető. 
Jövő héten visszacsempészem egy kis időre a tapas hangulatot, de addig még hetet kell aludni.