gasztrokommando

Mikor tavaly októberben elkezdtük tervezgetni a Gasztrokommandót, erős ellenérzéseim voltak az éttermekkel kapcsolatban. Hasonlóképpen álltam a francia konyhához is. Még a múlt héten is úgy voltam vele, hogy a francia éttermek csak annyiban különböznek a hétköznapi éttermektől, hogy kettővel szorozzák az árakat. Hat hónapnak kellett eltelnie, hogy túllépjek az előítéleteimen, és ehhez szükség volt a Cafe Bouchonra is.

Svájcisapkában szipkával cigarettázgatni egy üveg konyak mellett egy kerek asztalokkal telezsúfolt kávéházi teraszon. Szigorúan fekete-fehérben. Jaja, Franciaország. Temérdek a franciákkal kapcsolatos kényszerképzet, ahogy a francia konyhával kapcsolatos is. Mert nem csak csigát esznek. Rövid barangolás kezdődik egy francia vacsoraasztal körül, és ígérem, kicsit közelebb kerülünk a francia konyhához, mint Travolta a Le Big Mac-kel.

Nyaralásszag van!

Ez volt az első mondatunk, amikor kedd este beléptünk az ajtón. Ennél nagyobb bókot meg azt hiszem, a márciusi mínuszok idején nem is mondhattunk volna. A sülő hús, a fűszerek és a piruló pita illata lehet az az egyveleg, ami minden fejet elcsavar az orron keresztül a csupakő déli városok szűk utcáin. Meg a hetes buszok Blaha Lujza téri megállójában is, budai irányban.

Az a generáció vagyok, amelyik már éppen tudatánál volt a délszláv háború kezdetekor, de ahhoz még pont eléggé gyerek, hogy igazából felfogja, mi is történik körülöttünk. Ezért, amikor először indultunk neki hét másik gondtalan főiskolással a horvát tengerpartnak, volt bennünk némi egészséges izgalom azzal kapcsolatban, mi vár minket. A golyózáporral szaggatott vakolatlan házfalakon és az idilli tengerparton kívül röviden: határtalanul kedves fogadtatás, Anka és Ante anyánk helyett apánk volt, etettek-itattak minket és meséltek nekünk a nyelvi akadályokkal mit sem törődve. Halsütés az utcán a kapu előtt, házi bor, főtt krumpli; azóta is hálával gondolok rájuk.

Google kereső, etióp étterem, Budapest. A kidobott variációk közül (nem volt sok, cserébe kevés), meg merem kockáztatni, Ti is az Addis Lalibela Éttermet választottátok volna. Összetrombitáltam a kislányokat, és szerda este megrohamoztuk a kívülről casinóra emlékeztető egységet. A pult és az előtér sörözőként funkcionál, pöfékelni és okostelót nyomkodni csak itt lehet, hátul az étteremben nincs dohányzás, nincs wifi, van viszont rend, tisztaság és fegyelem. A berendezés nem tűnt túl autentiknek, de attól még a konyha lehet jó. A fél étlapot megrendeltük, előételnek samosát, főételnek Lalibela kétszemélyes tálat, rostonsült afrikai harcsafilét, etióp fűszeres csirkeragut tehéntúróval, indzserát, citromos báránysültet, befejezésül sült banánt, és házi gyümölcs desszertet. A samosa nekem kicsit száraz volt és túl vastag bundájú, szívesen belemártogattam volna valamibe, de nem volt mibe, ezért inkább töltöttem még egy pohár dél-afrikai bort, amiről gyorsan átváltottunk a jó Paptag roséra, annál is inkább mivel mindegyik roséból csak egy palack volt. Ejnye-ejnye.