gasztrokommando

Most jöhetnénk megint azzal, hogy mi a pub definíciója, vagy mi az a plusz, amitől egy kocsma pubbá válik és hasonlók, de ez egy olyan téma, mint mondjuk a foci: nem magyarázni, hanem érezni kell, aztán meg hadd szóljon.
Kell a szőnyeg, a fa burkolat, a sokféle csapolt sör, a csak a pultnál történő kiszolgálás, az alap ételkínálat, a tilos a dohányzás (!), az aranyozott betűkkel kiírt hangzatos név, a februárban is bujálkodó cserepes virágok a cégér tetején, a bármikor kialakulható bulihangulat és persze ha a csillagok is úgy állnak, meg a Wizz Air is akciózott egyet, akkor kell az a gyönyörű british accent is háttérzenének.

A kép nem illusztráció.

Mert ugye van az a helyzet, amikor valamiből divat lesz. Nyissunk egy kocsmát Pista, mi legyen a neve? Black Steve Pub, az lesz a jó. Laminált padló a földre, fa hatású műanyag a falakra, pub lesz ez, öcsém, mehet a Soproni korsója ezerér' simán!
Na ez a baj. A pubokban pedig nincs semmi csoda vagy titok, itt is működik az alapelv: egyszerű ez, csak csinálni kell! Ne legyen bennük semmi hamis, vagy mű, ne legyen angolos, vagy fahatású, vagy jellegű,akkor inkább maradjon kocsma és ne akarjon más lenni. 

A mi fizetésünkhöz képest az oridzsi, angol pubok árai a horror kategóriájának fogalmát merítik ki vagy inkább határozzák meg, mégis, amikor először voltam Londonban és 9 napra összesen nem volt 100 fontom sem, akkor is be kellett ülni, aztán vissza kellett menni és megint be kellett ülni újra és újra, megtanulni, hogy a girly Guinness az sziruppal készül és egy új világ kapuját döngeti belülről az az íz és szín, ami olyankor jön létre az írek nemzeti italából, amikor feketeribizli szirupra csapolják. Ha nekem egyszer választanom kellene, hogy akkor mostantól vagy lager, vagy ale, akkor B-A-Z megye ide, hagyományok oda, az ale-t választanám. Minden új pub felfedezésekor a ház saját sörét, vagy legalább valami addig ismeretlent is ki kell próbálni: annyi fajta íz, ahány pub a világban. Az első korty, a vékony hab, a tökéletes fogású korsó és az a kellemes, gyengéd szénsav, amiben a buborékok valami csoda folytán sokkal kisebbek és lágyabbak; ez a pár dolog az, ami miatt bármikor hűtlen tudnék lenni a lageren tengetett boldog fiatalságomhoz.

És akkor még nem beszéltem arról a pár mágikus pillanatról, amikor a frissen csapolt Guinness a szemünk előtt ül le és rendeződik végleges formájára:

Good things come to those who wait. Ámen, testvéreim, várjatok péntekig, akkor jön a Silenus kritika. Addig cheers!