Igent mondott! Eljön ma vacsorázni. Még alig ismerjük egymást, ezért nehéz lesz összerakni a menüt, de mindent beleadok. Reggel még nem állnak össze a gondolatok, a tegnap esti kocsmázás erős nyomott hagyott bennem, amiben szerepe volt egy kicsit a medve bőrére való előre ivásnak is.
Jól kell sikerülnie. Férfi főzni tudás = menő és ezt ő is tudja. Ez a gondolat kisebb frusztrációkkal tölt el, de egyelőre nem foglalkozom vele, szeretem ilyenkor a jól bevált „majd lesz valami”, illetve az „olyan még sohasem volt, hogy sehogy sem volt”-tal elütni a dolgot. Irány a piac, majd ott minden megoldódik.
                
Először végigmegyek a sorok között vásárlás nélkül. Teljesen feltérképezem a terepet, és csak utána veszem meg célirányosan a dolgokat. A kaja még mindig nem született meg a fejemben, de néhány dologra már kezdek ráflesselni:
- Hagyma! Igen, a hagyma az mindenbe kell. Már emelem is a kosaramba, de elbizonytalanodom. Hagyma? Randin? Szomorúan visszateszem a pultra. Egyik szemem sír, a másik viszont reménykedik, amelyik a vacsora folytatásában gondolkodik. Sebaj, most az egyszer nem eszem hagymásat. Kibírom.
- Hohóó, a kolbász! Néhány karika kolbi mindenben jól mutat. De mi van, ha nem szereti? Ráadásul egy igazán jó kolbász legalább olyan kártékony tud lenni egy randi tekintetében, mint a hagyma. Ezt is visszateszem. A sírós szememből ömlik a könny, de már a reménykedőt is erősen bíztatnom kell: nyugi, megéri!
                                
Na de akkor mi legyen. Egyáltalán szereti a húst? Remélem, mert ha kiderül, hogy vega, akkor megőrülök. És a csípős! Mi van, ha a csípőst sem szereti? Belegondolni is rossz. Reménykedő szemem is könnybe lábad, de megrázom magam. Nem láthatom ilyen pesszimistán a dolgokat. Egyszerűen csak ki kell találnom valami kommersz kaját, amit mindenki szeret és kész. Úgysem az a lényeg. Ez csak gesztus. Ő sem azért jön, hogy egyen egy jót. Kissé kedvetlenül nyúlok a spagetti felé, és a tekintetemmel már az instant bolognai alapot keresem. Meg is van, gyorsan megveszem és elindulok hazafelé.
Félúton viszont megállok. Na nem! Nem én leszek az a lúzer, aki befeszülve ül a vacsora alatt, komolyzenét tesz fel, kivasalja a legszebb ingét és unalmas bolognait tálal. Tizenkilencre lapot húzok és visszamegyek a piacra. Megtöltöm a kosarat mindennel, ami az első randik tiltólistáján van. Most először figyelembe veszem, hogy nem tudok főzni sem és elhatározom, hogy elkészítem a világ legjobb paraszt-tálját. Újhagyma, kolbász, szalonna, sonka, kőrözött, csípős paprika, friss kenyér, Hollósy olaszrizling. Lesz, ami lesz, de ez legalább én vagyok.
Este kockásterítőn, óriási vágódeszkán terített asztallal várom, bor behűtve, a magnóból B.B. King szól és elégedetten nyitok ajtót, ő az asztalt látva elmosolyodik, melyből én már tudom, hogy nyertem. A vacsora nagyon jól sikerült, a folytatása pedig már egy másik blogra tartozik…