Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A szüretelés mélylélektana

Kevés olyan rendezvény van egy évben, amit annyira várok, mint a szüret. No persze nem kezdettől fogva van ez így, de összefüggésben van a betöltött 18-adik életévemmel, valamint a Jézuska lebukásával, ígyhát ez az esemény lépett fel a ranglétra csúcsára.

A szüret tökéletes esemény, főleg a napjait nagy részt nagyvárosban élő, halmozottan hátrányos esetben egész nap számítógép előtt fészbúkozó dolgozó ember számára. Egyrészt az idő pont jó. Nyár vége - idén ezzel különösen nagy szerencsénk volt -, nincs hőség, de még kellemesen süt a nap. Se nem fázunk, se nincs melegünk. Emellett viszonylag ritkán hallunk olyan érvelést, hogy nem megyek szüretelni, mert ronda a környezet. Én úgy is el tudnék tölteni egy napot minden további nélkül, hogy csak kifekszem egy random szőlőtőkébe és nézek ki a fejemből. Ne feledjük a híres közmondást: három dolgot lehet igazán sokáig nézni, a tüzet, a vizet, meg amikor mások dolgoznak.

0 Tovább

Randi a konyhában – férfi szemmel

Igent mondott! Eljön ma vacsorázni. Még alig ismerjük egymást, ezért nehéz lesz összerakni a menüt, de mindent beleadok. Reggel még nem állnak össze a gondolatok, a tegnap esti kocsmázás erős nyomott hagyott bennem, amiben szerepe volt egy kicsit a medve bőrére való előre ivásnak is.
Jól kell sikerülnie. Férfi főzni tudás = menő és ezt ő is tudja. Ez a gondolat kisebb frusztrációkkal tölt el, de egyelőre nem foglalkozom vele, szeretem ilyenkor a jól bevált "majd lesz valami", illetve az "olyan még sohasem volt, hogy sehogy sem volt"-tal elütni a dolgot. Irány a piac, majd ott minden megoldódik.
0 Tovább

Az intenzív fogyókúra mélylélektana

Mindenkivel előfordult már, de legalábbis a legtöbbünkkel, hogy a mérleg többet mutatott az általunk kívántnál - halkan írom, esetleg a mutatót sem láttuk már, de akkor már sejteni lehet, hogy túl vagyunk az ideális testsúly fogalmán. Az ember ezt a folyamatot gyakran képes sokáig tűrni, ám el szokott jönni egy pillanat, amikor kiborul a bili.

0 Tovább

Kopaszi gát – Vakvarjú Beach

Általában gondosan választunk éttermet. Vízpartra azonban az ember inkább a víz miatt megy, és kevésbé vezérlik az ízek. Így voltam ezzel én is. Tudtam, hogy a Kopaszi gáton van egy teraszos, kiülős hely, ahol nemcsak sört mérnek, hanem főznek is. Amíg meg nem érkeztünk, nem is tudtam, hogy a Vakvarjú Beach lesz a cél. Bíztam benne, hogy hozni fogja a magyaros ételek kapcsán már itt is pellengérre állított budai Vakvarjú színvonalát.
0 Tovább

Csapatépítés a Vásárcsarnokban

Az előzetes találkozónkon mi gasztrokommandósok maradéktalanul egyetértettünk abban, hogy jót falni egy kifőzdében vagy egy pecsenyésnél közelebb hoz majd minket egymáshoz. Remek alkalom, hogy megfigyeljük, hogyan és mit eszik a másik, kíváncsi és/vagy szigorú-e, vagy csak nagyon éhes.

3 Tovább

gasztrokommando

blogavatar

Utolsó kommentek