gasztrokommando

Kevés olyan rendezvény van egy évben, amit annyira várok, mint a szüret. No persze nem kezdettől fogva van ez így, de összefüggésben van a betöltött 18-adik életévemmel, valamint a Jézuska lebukásával, ígyhát ez az esemény lépett fel a ranglétra csúcsára.

A szüret tökéletes esemény, főleg a napjait nagy részt nagyvárosban élő, halmozottan hátrányos esetben egész nap számítógép előtt fészbúkozó dolgozó ember számára. Egyrészt az idő pont jó. Nyár vége - idén ezzel különösen nagy szerencsénk volt -, nincs hőség, de még kellemesen süt a nap. Se nem fázunk, se nincs melegünk. Emellett viszonylag ritkán hallunk olyan érvelést, hogy nem megyek szüretelni, mert ronda a környezet. Én úgy is el tudnék tölteni egy napot minden további nélkül, hogy csak kifekszem egy random szőlőtőkébe és nézek ki a fejemből. Ne feledjük a híres közmondást: három dolgot lehet igazán sokáig nézni, a tüzet, a vizet, meg amikor mások dolgoznak.

Mindenkivel előfordult már, de legalábbis a legtöbbünkkel, hogy a mérleg többet mutatott az általunk kívántnál - halkan írom, esetleg a mutatót sem láttuk már, de akkor már sejteni lehet, hogy túl vagyunk az ideális testsúly fogalmán. Az ember ezt a folyamatot gyakran képes sokáig tűrni, ám el szokott jönni egy pillanat, amikor kiborul a bili.

Az előzetes találkozónkon mi gasztrokommandósok maradéktalanul egyetértettünk abban, hogy jót falni egy kifőzdében vagy egy pecsenyésnél közelebb hoz majd minket egymáshoz. Remek alkalom, hogy megfigyeljük, hogyan és mit eszik a másik, kíváncsi és/vagy szigorú-e, vagy csak nagyon éhes.