Átlépve az M. Étterem küszöbét azt is gondolhatnám, hogy rossz helyen, pontosabban egy jó kávézóban járok: az alsó szinten pult, egy nagyobb és három kisebb asztal, kb. 15 főnek. A galériára vezető lépcsőt meglátva viszont elillan a zavarom: a fenti, füstmentes zónában további cirka 25 ember tud leülni.

 

 

 

A szűk tér és a meleg színek családias hangulatot teremtenek, amit tovább erősít a személyzet közvetlensége. A berendezés minimalista, a falakat rajzolt virágok, fiókos polcok és telefon díszíti, ventilátor-absztrakt keveri a levegőt. A kiszolgálás gyors, de türelmes, segítőkész, de nem tolakodó. A napi menü négyféle elő- és háromféle főételt kínál, a desszert adott, az 1900 Ft-os árban egy ital is benne van.

Kellemes jazz szól, előveszek egy könyvet, de már előttem is az előétel. Valóban friss saláta, valóban pácolt marhacsíkokkal, ahogyan az étlap ígéri. Nincs túlbonyolítva, alma és paradicsom, no meg puha péksütemény teszik teljessé az örömömet.

Az ígéretes kezdet után alig várom a főfogást. És tényleg alig kell várnom, egy oldal elolvasása után már ott gőzölög az asztalon a csirkecomb spenótos kakasherével és nokedlivel. A hús tökéletesre sütött, nem esik szét, a csontok szinte maguktól kibújnak a puha szorításból. A kakashere most debütált nálam, abszolút sikerrel. A hús mellé házi vörösbort iszom, ami szintén jó döntés.

 

 

Ezek után érkezik a csoki fondant. Kifogástalan, olyan, amilyennek lennie kell. Méltó zárás lenne, de még nem akarok menni. Az endorfinkoncentráció emelkedésével párhuzamosan süllyed a vérnyomásom, így kérek még egy kávét, amit már lent, a dohányzó szekcióban fogyasztok el. Beismerve, hogy teljesen lefegyvereztek, kérek még egy sört, végül potenciális törzsvendégként távozom.