Óbuda macskaköves utcáin sétálgatva közeledünk a tradicionális Mókus Sörkert felé. Megjegyezném, hogy a fent említett burkolat a lehető leginkompatibilisebb a női cipőkhöz: elképesztő módon csúszik vizes állapotban és – meglehet, hogy én nem tudok járni-, de a bokám gyakorlatilag minden egyes lépésnél kibicsaklik. Nem is firtatnám tovább a macskakő mibenlétét a XXI. században.
Végül balesetmentesen megérkeztünk a felettébb hangulatos kerthelység elé, amit hatalmas fák (és tán mókusok - wohho??) öveznek, így a bent heves majszolásba merülő vendégek szerencsére nem érzik úgy, hogy az utcáról sasolnák az étkezés meghitt pillanatait. 
Érkezéskor az egyik pincér azonnal odasuhant hozzánk. Rendkívül kedves és jópofa. Kellemesen elmókázgatunk kicsit, miközben az asztalunkhoz vezetett. Vacsoraidő lévén az étterem külső-belső része lassacskán megtelt emberekkel, kisebb-nagyobb társaságokkal. Volt időnk kifigyelni az eseményeket, hiszen a kiszolgálásra többet vártunk a kelleténél. Ám a Mókus esetében és főként utólag, elnézem nekik ezt a bakit. Elég későn érkeztünk meg az étterembe, így gondoltunk, valami viszonylag könnyűt kellene fogyasztani.
Padlizsánkrémra és rántotthúsra esett a választásunk salátával. Kissé megrökönyödtünk, amikor végre kihozták az ételt, hiszen az adagok a látóterembe nem fértek el.
Rántotthúsból elém kerül 4 azaz  NÉÉÉGY szelet, gyakorlatilag egy saláta hegyre ráillesztve. A káprázatos padlizsánkrémhez pedig kihoztak szinte egy fél csomag pirítós kenyeret. Azt hiszem, boldogok voltunk. A tálalás is kifogástalan és gusztusos volt. Elég sokáig lakmároztunk, mellé sör fogyott. A pincéreket különösen nehéz volt elcsípni, de szerencsénk volt, mert egyikőjüket ismerte a mellettünk ülő társaság, így gyakran járt felénk is, mire mi mindig lecsaptunk. Úgy tűnt, a főétel meghozta az étvágyamat vacsoraidő ide, vagy oda, kirúgtam a hámból és rendeltem még egy áfonyás palacsintát. ( az étlapon szerepelt többek közt túrós is, amit személy szerint nem kedvelek, mert mindig megtalálom benne azt a bizonyos aszalt szőlőszemet, aminek már a gondolatától is a hideg futkos a hátamon.)
Húsz perc múlva körülbelül megérkezett a palacsintám, amit a pincér csak úgy tesz le elém, hogy „Túrós palacsinta!” ....,„Háttttöööö”- nyekegtem dermedt arccal az értelmes választ, mire ő bolondosan legyint egyet és közli, hogy csak viccelt és áfonyás. Hátborzongató eset, amikor egy pincér olvas az agyadban, és ha nem is olvas, akkor is humorérzéke utolérhetetlen. A palacsinta kompenzálta a pöti ’incidenst’. 
Összességében két kiadós fogás, egy desszert és négy sör került 4700 forintba és meg kell mondjam, nyilván koplalni kényszerültem ezek után 2-3 napig. Biztosra veszem, hogy vissza fogunk térni a helyre.