Rekkenő a hőség. Ahogy csúszik felfelé a higanyszál, úgy csökken az étvágy. Ilyenkor néhány napra búcsút kell inteni a zsíros ételeknek, és csak az egész napos nassolás marad. Mert ugye enni muszáj. Amire viszont ilyenkor sem lehet nemet mondani, az az édesség. Fagyi, turmix, shake, csak legyen hideg. Az édességimádat jegyében ezen a héten Budapest legrégebbi cukrászdáját, a Ruszwurmot keressük föl.
Általában a cukrászokra a szakácsokhoz képest kevesebb figyelem irányul. A hónap elején azonban felröppent a hír, hogy hungarikummá minősítenék a tradicionális magyar cukrásztermékeket, a Dobos-tortát, a pozsonyi kiflit, a Rigó Jancsit, a mignont, az indiánert, a somlói galuskát, a grillázst és a Rákóczi túróst. Lehet, hogy csak azért, mert meghatott a tűzijáték, és felbuzgott bennem a magyar vér, de úgy érzem, ez remek lehetőséget ad arra, hogy tegyünk egy sétát a Budai Várban, és betérjünk a Mátyás templom melletti cukrászdába.
A Ruszwurmot – ugyan nem ezen a néven – 1827-ben alapította Schwabl Ferenc cukrász, majdnem hatvan évvel azelőtt, hogy Dobos C. József feltalálta volna a Dobos-tortát, vagy hogy Gerbeaud Emil egyáltalán Magyarországra érkezett volna, és meghonosította volna nálunk a mignont.
A legenda szerint a Ruszwurmnak is köszönhetünk néhány új süteményt. A többszöri tulajdonosváltás után Müller Antal vezette a cukrászdát, aki barátja, Müller Linzer Rudolf fiskális tiszteletére nevezett el egy új süteményt, a linzert. A Ruszwurm krémes elnevezése pedig magáért beszél. Ezt a fajta krémest kizárólag itt készítik, a klasszikus krémestől eltérően ezt tojásfehérje helyett tejszínnel lazítják, amitől a krém valamivel nehezebb és kevésbé levegős lesz.
A cukrászda weboldalán egy kedves anekdota is alátámasztja, hogy a Ruszwurmban már annak idején is komolyan vették a töményebb ízeket: „1932 tavaszán előkelő cukrászinas jelentkezett a Ruszwurm cukrászdában: Báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter leány, Blanka, aki fél évig szorgalmasan tanulta itt a cukrászatot. Amikor elérkezett a vizsga ideje, Spelter Henrik az Ipartestület elnöke tette fel a kérdéseket. A fagylaltkészítés receptjére kerülve a sor, a felsorolt hozzávaló mennyiségén (egy liter víz, egy kilogramm cukor, egy kilogramm áttört gyümölcs) az elnök elcsodálkozott. Megkérdezte a tanítvány tanítómesterét, Tóth Ferencet, aki helyeselte Blanka válaszát. A nagy kételkedés ugyanis a fagylalt összeállítására vonatkozólag azért volt, mert túl sűrűnek tartották ahhoz, hogy megfagyjon. Másutt az egy liter víz helyett nyolc-tíz liter vizet használtak. Ugyanakkor a másik vizsgabiztos, Szikora József is hitetlenkedett és vitatkozott Ruszwurm bácsival a fagylalt összetételén, mire az öreg mester így szólt Szikorához: „Hallja, fiam, maga még a világon sem volt, amikor én már ezt így készítettem.”
A cukrászda berendezési és felszerelési tárgyai, amelyek túlélték az 1848-as forradalmat és a második világháború pusztítását is, akkora értéket képviselnek, hogy védetté nyilvánították őket. Ezek még ma is megtekinthetők a cukrászda vitrinjeiben. A hangulat állítólag béke-, a krémes pedig mesebeli. A mendemondáknak azonban nem hihetünk, tehát mindenképpen személyesen kell utánajárnunk. Ennél édesebb terhet nehezen tudnék elképzelni.