Szerintem egy genetikailag nem topmodell adottságokkal megáldott nő egész élete fogyókúra. Pontosan attól a naptól kezdve, amikor észreveszi, hogy a testnevelés órán mellette futó gazellának pont olyan vékony a combja, mint az ő karja. Mégis, az én kedvenc fogyókúra kezdő mondatom: „Majd holnap!” Nálam évek óta beválik, és mindig akad érv a Ma még ne! mellett. Holnap fogyó hold lesz. Holnap jön dolgozni Kati, nála van a káposztaleves receptje. Ma csütörtök van, az nem lehet keményítő nap. Holnap hétfő lesz, hét elején egyszerűbb. Holnap, mert ma még megeszem a maradék tortát!

            

Aztán csak hallgatom a kalóriaszámlálóktól (a hivatásszerűen fogyókúrázók), hogy: Tudod mennyi kalória van abban a tejeskávéban? Legalább 200, és te eszel hozzá egy fánkot is? Cukormázzal? Aztán lenyelem a fánkot és elhatározom, hogy ma van az a holnap és nekem a ’google a legjobb barátom’ és azonnal keresek egy iszonyúan hatékony módszert és hónap végére topmodell leszek! A barátnők megneszelik tervemet, és mindannyian más módszert ajánlanak. A legjobb tanácsokkal látnak el. Az egyik esküszik rá, hogy alig van olyan étel, amit nem ehetett a fogyókúra alatt, majd átnyújt egy százötven tételes listát. A vércsoportos barátnő a nullás véremre sorolja azokat a számomra nem ajánlott ételeket, amiket a világon mindennél jobban szeretek; az összes húskészítmény, az összes tejtermék, nem ehetnék pattogatott kukoricát, ami nélkül fizikai fájdalmaim vannak. A többit már leírni is fájna. Majd egy ismerősöm, aki húsz kiló vasággyal együtt (Minek fogyózik egy életen át az, aki csontkollekció?) halkan, szinte suttogva meséli, hogy az ő módszere szerint teliholdkor azt ehetett, amit akart.

Összezavarodva állok az egész alakos tükör előtt. A legszűkebb farmeremben, amit csak akkor tudok begombolni, ha órákig nem veszek levegőt. Méregetem magam és barátkozom a rajtam lévő szövetekkel. Abdét Norbi már filctollal karikázná a testemen a kritikus pontokat…a karja, az úszógumi, a combja…

         Saját stratégiát választok: Lemondok a junk foodról. Ettől baráti kapcsolatok tűnnek el a villogó neonfények között. Lemondok a szénhidrátról, így kénytelen vagyok a közös reggeli gondolatát is kiűzni a mindennapjaimból, mert állóképesség hiányában bizonyára elcsábulnék egy-egy marhahúsos táskára - kettőtízért minden illatosított pékségben beszerezhető. Aztán szépen megőrülök este, mikor főznék magamnak némi paradicsomos spagettit, mert azt tudok a világon a legjobban, de elkeseredve jövök rá, hogy sajnos a tészta is szénhidrát. Akkor már ott tartok, hogy két hete bio joghurton és tejeskávéba csempészett fehér cukron élek, néha megspékelve egy kis sajttal vagy vágott zöldekkel. Vasárnaponként megajándékozom magam egy szelet natúr csirkemellel.

Szociális lényként megszűntem létezni, hiszen a sörözéseket is száműznöm kellett. Megfigyeléseim szerint a legnagyobb alkohol hasuk a sörözőknek van, bár édesapám szerint a bajor nők melle nem a levegőtől lett akkora. Ez felvet egy közismert problémát a fogyókúra ellen, miszerint a nő először a melléből fogy, de soha nem oda hízik elsőnek. Rettegve pillantok dekoltázsomra.

A pasik körülöttem a sportot javasolják. Hevesen bólogatok, ruhákat lehet hozzá vásárolni, visszatér a szociális életem, és a kalóriaszámlálók is beszéltek valami mozgásról. Persze a pasiknak könnyű, hiszen ehetnek bármit, kövéren is (kopaszon is) férfiak. A mozgás felszabadít, csak ne lennék olyan irtózatosan éhes edzés után. Állok a tükör előtt, a farmer egészen jól áll rajtam. Irtózatos izomlázam van. A konyhából paradicsomos szósz bazsalikomos illata hömpölyög. Úgy döntöttem inkább a mozgás és marad a tészta, mert hát a majd holnapon túl egy baj van a fogyókúrával…imádok enni!