A nagymamámnál fogyasztott ételek ízét még ma is érzem a számban, pedig sajnos már több éve nem főz nekünk. A masinában készült krumpli illata, vagy a zománcos tepsiben pirított sztrapacska íze és a mazsolás túrós lepény látványa beleégett az emlékezetembe. Mégis a legkedvesebb szertartásom a mami konyhájából az ébredés utáni étkezés volt. Falusi konyhában a masina mellett kis széken ültem. Egy hokedli volt az asztalom. Csak az én helyem. Azokat a volánbusz szponzorálta színes buszos tányérokat már sehol sem lehet beszerezni. Nem is értem honnan voltak a családnak volános tányérjai.
Vissza a reggelihez. Szóval a tízórai reggelim a következőképpen nézett ki: a buszos tányér közepén egy szolid rántotta, inkább fiatal volt, mint öreg (a fiatal rántotta a folyósabb, az öreg a keményebb), a rántotta kupac körbe rakva katonára vágott kenyérrel, a kenyerek között a kertből szedett paradicsom szeletek. Nagymamám értett a tálaláshoz. Igazán cukrozott tea vagy főzött tejeskávé dukált hozzá. Az útmutatás így hangzott a tízórai reggelimhez: Egy falat rántotta, egy katona kenyér, egy paradicsom, egy korty tea. Betartottam az utasítást. S a következő mondást is ebben a házban tanultam: Reggelizz, mint király, ebédelj, mint polgár, vacsorázz, mint koldus!
A reggeli vízválasztó lehet akár a kapcsolatoknál is, de a fejlődésben lévő szervezeteknek szüksége van rá. Szerintem én negyven éves koromig fejlődésben lévő szervezet leszek. Fórumok, kormányok, étkezési guruk fáradoznak azon, hogy a lurkók az iskolákban egészségesen étkezzenek és kevesebb csipszet, csokit, energiaitalt fogyasszanak. Nosztalgiázom. Általános iskolás koromban a naposok egy hatalmas szennyes kosárban hozták párizsis zsemlét és az almát, vagy a dobozos tejet a kakaós csigával. Hmm… ehetetlenül száraz volt a péksütemény és gusztustalan az a műanyag kosár. Be voltam fizetve, hát valószínűleg megettem mindent. Nem emlékszem pontosan.
Felső tagozatban már mi csomagoltunk magunknak enni. Hat lány volt az osztályban, a fiúk vastagon szelt vajjal bőven megkent kenyereket ettek. Tele volt szalámival a kenyerük. Akkoriban divatosak voltak a házi termékbemutatók. Órákat hisztiztem egy Tupperware uzsonnás dobozért és a hozzá tartozó fedeles pohárért. Végtelenül menőnek éreztem magam. Nagyon szerettem volna egy olyan dobozt, mint amilyen Frédinek volt a rajzfilmben. Szóval az ételhordás nálam menőnek számított. Persze arról már nem beszélek, hogy az osztálytársaim miket mondtak rólam és imádott dobozomról. Hiába nem volt egyszerű a felső tagozat.
A gimnáziumi étkezdék ebben az országban még csak halványan sem hasonlítanak az amerikai filmekben látott menzához és ritkábban állnak eléd kosaras nagyságú rossz fiúk, hogy elkobozzák a tízóraidat, vagy a tízóraira szánt pénzt. (Nálunk ilyen nem volt.) De volt annak valami bája, hogy elcserélgettük az otthon celofánba csomagolt zsemléket a szünetekben, és hogy képesek voltunk nyolc percet sorban állni a büfében, hogy aztán a sonkás zsömlét – egyetlen karika paprikával – százötvenért befaljuk kettő perc alatt, vagy sunnyogva megegyük a padból. Voltak, akik egészen szép summákat kerestek az eladott hazaikból és később már durván menőnek számított a menza helyett pizzázni járni.
Már nem vagyok gimnazista, az egyemen emlékeim szerint nem tízóraiztam, csak befaltam valami szendvicset a büféből. 
Ma már igazán tudom élvezni a tízóraik sajátosságait. Nem a szállított, az otthoni tízórai sajátosságait. Ébredés után a kávén kívül – néha még azt is nehezen – semmit nem fogad be a szervezetem. De egy pár óra elteltével már a rozsdás szöget is megenném. Hétvégenként leülni egy nagy bögre tejeskávéval és pikniket rendezni a napsütötte konyhaasztalon szabadság érzés. Nem sürget senki, élvezni lehet az ízeket, a színeket, az illatokat. Evés közben csacsogni, rádiót hallgatni és megtervezni a napot vagy a hetet. Ez az igazi lazítás.
Hétköznap sajnos ezt más keretek között kell megvalósítani. Hétköznap maradnak a gyorsétkezdék, a sütödék, a cukrozott péksütemények és a csomagolt szendvics… de már tanulom a reform konyha reform képviselőitől és rendőrből lett evőőrünktől, hogy mitől lehet felturbózni egy átlagosan riasztó hétfői napot, mert Ők állítják, hogy még a ráncokat is kisimítja a megfelelő étkezés és főleg a tápanyagban gazdag reggeli és tízórai. Hát müzlire és aszalt gyümölcsre fel!