A fejem zsong, a zene már túl hangos, szomjas már egyáltalán nem vagyok, talán csak a víz esik jól. Ilyenkor a férfi-büszkeség azon eleme, hogy „vizet igyak, mint az állatok?” háttérbe szorul, csöndes szódázás kezdődik, nagyon maximum egy utisör hazafelé. Mindenesetre indulni kell, mert a hangfal előtti ártalmatlan kis szunnyantás miatt már megfájdult a nyakam.
A buszmegállóba érve megcsap egy kellemes illat. Természetesen ez bármilyen illuminált állapotban felismerem. Azt is tudom, hogy nem kellene, hiszen hajnali fél 4 van, de a fantáziám már elindult. Csirkést, vagy marhát? De még nem adtam meg magam, minden erőmet összegyűjtve megpróbálok ma még egyszer utoljára élesen látni és bambán meredni kezdek az útra, jön-e az éjszakai. Persze, hogy nem jön.
Feladom, egy gyros még senkinek sem ártott meg. Gyorsan odasietek az erre a célra tökéletesen létrehozott (értsd: a gyrosozók igenis a részeg hazaigyekvő éhes, nemet mondani képtelen fiatalság számára jöttek létre, láthatóan nagy ikerrel, hiszen rohamosan terjed a számuk) utcára nyíló kisablakhoz és a nyálamba fulladozva megkezdjük az ilyenkor szokásos párbeszédet:
- Egy gyrost kérek, de lehetőleg extra sok hússal!
- Csirke, vagy marka?
- Marha.
- (a méltán klasszikussá vált) Hagyma, csípős mehet?
- Igen, sok csípőssel. (a szám szélén idült vigyorral)
A cuccot megkapom és mindenről megfeledkezve zabálni kezdem. Minden íz tökéletes. Tudom, józanon biztos sok különbséget lehetne felfedezni gyrosos és gyrosos között, de ilyenkor egyszerűen minden íz tökéletes. Az édeskés, a sós, a csípős, a zöldségek, a hús és az öntettől átszottyosodott pita is. Egyszerűen zseniális. Kulináris katarzisom közepette észre sem veszem, hogy a busz beállt mögöttem és mire megfordulok, az ajtók már bezáródtak és egy kövér gázfröccsel a buszom elstartolt a megállóból.
Persze kötelességtudatból elmorzsolok egy káromkodást, de igazán nem tudok mérgelődni, két okból. Egyrészt még tart a gyrosom. Ez kapásból tompítja a mérgelődést. Másrészről a pita végére érve érkezik az újabb zseniálisnak tűnő gondolat: MÉG EGYET! Ismét hunyorítás, a busz nem jön. Micsoda szerencse. Gyorsan kérek még egy gyrost, de most csirkéset, elvégre azt is meg kell kóstolni. Fogyasztás közben a közepe felé már lohad a lelkesedésem, így a buszt is jobban tudom figyelni. A vége felé megjön a busz. Felbotorkálok, nagy nehezen magamba nyomom az utolsó falatokat. Ekkorra már kijózanodok annyira, hogy meg tudjam állapítani, na ezt a másodikat már nem kellett volna. Ennek ellenére, ha számszerűsíteni kellene pontosan ennek a fogadalomnak a számát, akkor szerintem háromjegyű számot kellene mondanom, hogy a lelkiismeretem tiszta legyen… hiába, nincs mit tenni, a hajnali gyros egyszerűen verhetetlen.