Elvész valami a karácsony hangulatából, ha az ember étterembe megy: családi ünnepről lévén szó nehéz elképzelni a családi tűzhely melege nélkül. De még mielőtt belekezdenénk a szülők, nagyszülők, nagynénik és nagybácsik látogatásába, érdemes a barátokkal is foglalkozni. Ennek lehet kiváló színtere egy családias vendéglő.

Két régi barátommal ülünk be a Gigler Vendéglőbe. Otthonos kis asztalok, egyszerű teríték, diszkrét étlap, semmi fölösleges flanc. Az asztalon mikulásvirág, az ablakban kamugyertyákat tart a kamugyertyatartó. A falon régi fotók, mellettünk nosztalgiázó hatvanas-hetvenes férfiak tartanak találkozót.

 

Szabolcsi töltött káposztát rendelek. A pincér bólint. A többiek nem ilyen szerencsések, rendelés közben háromszor is elhangzik, hogy „Sajnos éppen nem tudunk vele szolgálni.” De visszatérve; töltött káposztából csakis szabolcsit. Buzog bennem a kelet-magyarországi vér, csak paprikásan az igazi. Míg várunk, megkóstolom a ház olaszrizlingjéből kevert fröccsöt. Arra gondolok, hogy ha az étel csak feleilyen jó lesz, már megérte.

Aztán ízlésesen, pirospaprikával megszórt tejföllel és sült szalonnával tálalva kapom meg a káposztámat. Érzésre mintha melegített lenne, de köztudottan jót tesz neki a melegítés, no meg a töltött káposztának csak akkor van igazi íze, ha legalább negyvenesével főzik. És nem hiszem, hogy hirtelen nekem főztek kettőt, pláne, hogy az igazi íz itt is megvan. Ettem már jobbat is, de hozzá kell tennem, hogy azt tényleg Szabolcsban. Az adag emberes, egy kevés marad is a tányérban.

Bármit kérünk, a pincér már hozza is, de nem sertepertél az asztal körül, nem rombolja a baráti hangulatot. De nem csak a hangulat baráti; ezeregy a töltött káposzta, még egy ezres két sörért és a fröccsömért. Ha nosztalgiázó hatvanas-hetvenes férfi leszek, én is egy ilyen helyre fogom szervezni az öregfiúk találkozómat.