gasztrokommando

Tegnap este felfigyeltem egy reklámra, amiben egy fiatalember megkérdezi, hogy milyen bor lenne a szerelem, majd fehér borokat sorol fel. Furmint? Hárslevelű? Cserszegi fűszeres? Irsai Olivér? Szerintem egy ropogósan friss olaszrizling, ami őszintén száraz és érezni benne a szőlő hamisíthatatlan ízét, emellett fontos, hogy legyen sava, ha mástól nem, hát a szikvíztől pezsegjen…

Július végén, a Mikszáth téren sétálva egy elég régi kipingált buszra lettem figyelmes és arra, hogy Hajós András méri a fröccsöt az érdeklődőknek.

A helyzet az, hogy ebben a posztban tökéletesen hozott anyagból dolgozom. Hozott élményekből és hozott képekből, mert megérdemlitek és mert fogni szeretném a kezeteket egészen addig, míg meg nem veszitek azt a spanyol repjegyet és az első Serrano sonkás fogásnál azt nem mondjátok: szép az élet, boldog vagyok, szeretek enni!

Érkezik a hír: a jövő hétvégén csapatépítés lesz. Jessz! A férfi kollégák cinkos összekacsintással nyugtázzák a hírt, hiszen pontosan tudják mi lesz… A hölgy kollégák is tudják, ám szemükben nem a cinkos mosoly, sokkal inkább a fásult beletörődés csillan: egy újabb tréning, ahol egy hétvégén keresztül hallgathatják az nullától konstans elemelkedett véralkoholszintű férfi kollégák folyamatos okoskodását, később szánalmas bókolását, melyeket egyes kivételes esetekben nevezhetünk flörtkezdeményezésnek, ám ezek törvényszerűen csúfos kudarccal végződnek. A rideg visszautasításokat talán csak az alkohol tompító hatása teszi elviselhetővé/felejthetővé.