Nem könnyű pozitívan viszonyulni egy olyan helyhez, amiről akár egyszer is, de rossz kritikát hallottunk. A III. kerület gasztronómiai arculatának egyik meghatározó étterme a Régi Sipos Halászkert és Étterem, hiszen immáron 80 éve várja a főként hagyományos magyar ételeket  kedvelő vendégeket, cigányzene szimpatizánsait és a minőségi borok ínyenceit.
A határozottan (jogosnak tűnő) negatív kritika azon a bizonyos torkos csütörtökön érte az éttermet, amikor minden hely zsúfolva van és az asztalfoglalás szinte lehetetlen. Feltételezem, a probléma itt kezdődik, hiszen nem minden hely van felkészülve a nagy robbanásra. Kezdetben az illető és társai másfél órán keresztül vártak az ételeikre (habár az étlapon feltűntetik, ha az elkészítési idő hosszadalmas), majd miután megkapták a kért adagokat, folytonos problémákat követően, kiderült, hogy a hús, ami a tányérra került, romlott volt. Ez halmozottan problémás hely – gondolhatjuk, jómagam ezt gondoltam, így kissé rossz szájízzel közelítettem meg a helyet. Egy ehhez hasonló borzalmas élményt nehéz kitörölni az ember emlékezetéből, legfőképp (torkos csütörtök ide vagy oda) az árak rendkívül busásnak mondhatók.
Személy szerint félve mentem oda. Kritikusunk ellenben arra készült, hogy jól belakmározik, jó pénzért és eltölt egy frenetikus estét a társaságával. Ezt figyelembe véve jobban jártunk, hiszen hamar megkaptuk az ételt, nem volt rossz, de kiemelkedő sem. Amolyan kellemesen átlagos vacsorát fogyasztottunk el, letesztelve a sima rántott csirkét és a harcsát roston. Ám megmondom őszintén ezek után nem mertem komolyabb étellel kockáztatni. A kiszolgálás teljesen rendben volt, a kerthelyiségben foglaltunk helyet. Segítőkész és kedves pincérek, akik odafigyelnek a vendégre. Közben halk (?) és élő cigányzene ment a háttérben, ami teljes mértékben hozzátartozik a vendéglő arculatához.
Tulajdonképpen semmi kifogásolnivalót nem tudnék megemlíteni, mert az étel finom volt, a kiszolgálás gyors és hatékony (habár szinte teljesen üres étterembe érkeztünk) és tradicionális helynek megfelelően a hangulat is kellemes volt. Ezek a szempontok is ugyanolyan fontosak, mint ahogy az ár / érték arány is. Ahhoz képest, hogy egy tejesen közepes vacsorán vettünk részt, az árak hihetetlen magasak és éppen emiatt nem csodálkozom, hogy egy torkos csütörtökön, amikor minden féláron van, özönlenek az emberek. Igazából nem értem ennek a koncepcióját, hiszen attól, hogy egy étterem nagy múltra tekint vissza, nem jelent luxuskategóriát. Pláne olyan időszakban, amikor az embereknek már maga az étterembe látogatás gondolata is luxusnak számít.
Konklúzióképpen megemlíteném, hogy a negatív élmények hátterében egy nagyon rossz pillanata állhatott a Siposnak, mert alapvetően egy színvonalas és hangulatos étteremhez volt szerencsénk.