Tegnap itt hagytuk abba születésnapi beszámolónkat, ma pedig, ahogy ígértük, itt van a második rész.
A menzáról Ági így mesél:
„Miután kiszálltunk a Harry Potter liftből, arcon csapott a forró valóság. Az eddigi halovány fényt és pompát felváltotta az alagsori zsizsgés, és világossá vált számunkra, hol bujkál, aki nem a Korona körül masírozik: De hiszen a Parlament apraja nagyja éhes, ebédelni szeretne, az önkiszolgáló étkezdében! Mi is, mi is! Beállítunk a sorba, tálcákért előre, és szépen megpakoltuk őket. Tulajdonképpen minden fogás jól hangzott és jól is nézett ki, nagy adag volt, a konyhás nénik, és a konyhás férfiú pedig őrült kedvesek voltak velünk. Naná! Érezték, hogy fontos kóstoló brigád vagyunk.
Pofátlanul keveset fizettünk, de lassan kikristályosodott, miért is. Hogyha azt mondom, órákba telt mire újra hidratálttá tettem a testem, nem túlzok. Az ebéd vezérfonala a SÓ volt kedves barátaim. Elsüthetnék száz és száz ócska szóviccet, de inkább csak arra biztatok minden parlamenti alagsori étterembe tévedőt, hogy órákkal előtte csak vizet fogyasszon, ha lehet cukrosat, akkor kevésbé lesz élvezhetetlen a falatozás.
A galuskákat  kiettem a levesből, a rizottóból kicsipegettem a spárgát, aztán hüledeztem és végigkóstolgattam a többiekét, oda és vissza értékeltük a sóskálán a fogásokat. A végeredményhez gratulálnunk kell, 10/10! Itt aztán nem spórolnak a nátrium-kloriddal, sem az ízfokozókkal. Kár, így most nem mondhatom el, hogy elképesztően jót ebédeltem a Tisztelt Házban. Sebaj, majd legközelebb, hiszen jövőre is lesz születésnap, és lesz szülinapi show is! (Bocsánat, nem bírtam ki.)”
Ezután áttértünk a már korábban említett emeleti büfébe, egy jó kávé reményében. Laci a következőképpen emlékszik:
„Az megvan, mikor a reklám-baseballsapkás, Chicago Bulls feliratú kabátba bújt forma betoppan a talponállóba? „Ancsa, egy kis körtét töltsél már. De csak kicsit, mert járva hagytam kinn a Szuzót.” Na, ezt képzeld el a Parlamentben! Több a márvány, a bársony és a fa, de az ülések szünetében lehet, hogy ugyanígy rohannak be egy dupla presszóra. Vagy csak egy szimplára, ha járva hagyták kinn a felsőoktatási törvényt. Kis körte itt nincs, a munka utáni lazításra csak sört tartanak, de az sem nagyon fogy.
A büfé fapultja mögött az egészséges életmód jegyében teljes kiőrlésű péksüteményekből készült szendvicsek, és néhány chipsadóval sújtott energiaital. Sikerült megkaparintanunk az utolsó képviselőfánkot. Valószínűleg Torgyán József óta senkinek sem volt olyan humora, hogy képviselőfánkot egyen a parlamenti büfében. Amennyire friss volt, lehet, hogy ezt is neki tették félre még az első Orbán-kormány alatt.”
Végezetül nem mehetünk el az ország legfontosabb épületének biztonságtechnikai vonatkozásaitól sem, mellyel kapcsolatban Réka szerezte a legtöbb élményt, íme:
„- Álljanak fel a lépcsőről, a Parlamentben vagyunk!
És akkor felálltunk és röhögtünk és egészen kicsi gyerekek voltunk, akik az osztálykirándulásról meglépve randalíroztak szelíden az ország házában és fotózkodtak a lépcsőn. Ülve, a vörös bársonyon. Mert akkor pont szintben van velünk szemben a fényképezőgép és tudunk időzítővel fotózni.
Hát, nem tartott sokáig a próbálkozás. Ez már épp a túránk végén volt, útban a kijárat felé, de itt már igazából meg sem lepődtünk azon, hogy megint valami rosszat tettük a szent rend ellen és megint úgy szóltak ránk, mintha puskáztunk volna kémia órán a pad alatt. Csináltam egy fotót, miután átestünk a csipogós kapun befelé jövet, mert éppen egy létráról szerelték az egyik kaput, sütött be rajta a nap, jó témának tűnt. Alig voltam bent a legszentebb szentségben 1 perce, imígyen szólott egy katona hozzám:
- Hölgyem! Jöjjön ide, legyen szíves!
Odamentem, mondta nekem, töröljem a fotót, amit csináltam. Én mondtam erre: rendben, de előbb mondja meg, miért. Hát azért kellett azt a fotót törölnöm, mert semmilyen bejáratról nem készülhet fotó, biztonságtechnikai okokból. Szóval töröltem, a legelső fotómat. Ezután annyira berágott rám a gépem, hogy nem is igazán erőltette magát többet, részemről használható fotó nem sok készült ezen a délutánon.
Az egészben a legviccesebb - azon kívül, hogy a kávézóban sem lehetett fotózni - az volt, amikor egészen az ülésterem bejáratáig jutottunk, ahol megkérdeztünk egy ott dolgozó biztonsági őrt (?), hogy hogyan tudunk bemenni a terembe. Ekkor kiderült, hogy azzal a belépővel, ami nekünk van, már két kanyarral korábban sem lófrálhattunk volna egyáltalán, maximum szent korona, utána irány kifelé. Kedves és türelmes volt velünk, mi is kedvesen és türelmesen meghallgattuk, megköszöntük a ránk szánt időt, majd érvénytelen belépőnkkel ugyanazon az útvonalon kisomfordáltunk a tiltott zónából ismét úgy, hogy közben senki egy szóval sem kérdezte meg, mit keresünk ott. Tapasztalataink tehát a túlzott, néha ironikus szigorral és a véletlenül felfedezett tiltott zónákkal együtt meglehetősen vegyesek voltak a első parlamenti látogatásunk során. Már ami a biztonsági kérdéseket illeti.”
Így zárult a Gasztrokommandó első születésnapja. Reméljük, még sokat megérünk, ehhez viszont kelletek ti, hűséges és szép számmal bővülő olvasóink. Tartsatok velünk a jövőben is.