Kezdjük azzal, hogy ez a Pilvax nem az a Pilvax. Éppen idén száz éve annak, hogy a forradalmi Pilvaxot lebontották. A most is üzemelő kávéházat a húszas években nyitották újra alig száz méterre az eredeti épülettől a Pilvax köz 1-3 alatt. A név maradt, de valami elveszett.

Délután öt körül érkeztünk meg egy lazítós kávéra és valami harapnivalóra, de már kettőkor csak arra tudtam gondolni, hogy a Pilvaxba megyek. Azt tudtam, hogy nem abból a csészéből fogok inni, amiből Petőfi, de mégis éreztem valami nemzeti, történelmi bizsergést. Felrémlett előttem a tankönyvekből mindenkinek ismerős kép, ami belépés után stílszerűen a pult fölött köszönt vissza. És ez volt minden, ami a régi Pilvax hangulatára emlékeztetett. Megint csak azt tudom mondani, valami elveszett. Azokhoz az ötvenes, tisztességben megpocakosodott agglegényekhez tudnám hasonlítani a Pilvaxot, akik időnként azzal hencegnek, hogy húsz-harminc éve milyen jó nőket sikerült elcsábítaniuk, azóta viszont elfeledkeztek az orrszőrük rendben tartásáról.

A berendezés nem igazán idézi a múlt hangulatát, de azt sem lehetne mondani, hogy igyekeztek haladni a korral, és olyan légkört teremteni, ami a régi kávéházak XXI. századi megfelelőjét jellemezhetné. A székhuzatokra művészek stilizált arcképeit nyomták. Én József Attilán ültem, velem szemben Ady figyelt, mellette Kosztolányi. Furcsa érzés volt, de nagyon tetszett. A nemdohányzó részlegre –  amit csak egy vastag Petőfit ábrázoló függöny választ el a dohányzótól – csak visszafogott kék-fehér csíkos székszoknyák jutottak. Itt egyébként egy kis zongora is áll, ez emlékeztethet a kávéházi hangulatra. 

A menün még halványan felvillan március 15. emléke; uzsonnaidőre való tekintettel azonnal ki is próbáltam az Ifjak szendvicsét. Jól összepakolt és kiadós szendvics tepertőkrémmel, kolbásszal, szalonnával, lilahagymával, uborkával, friss salátával, paradicsommal. Ahhoz képest, hogy a reggeliknél tüntették fel a szendvicset, még mindig finom puha volt zsömle. Annyira étvágygerjesztő volt a tálalás és az illat, hogy rendeltünk még egyet. Kihagyhatatlan a kávéjuk. Bécsi kávét kívántam, de az nem szerepelt az itallapon, pedig mekkora fricska lehetett volna. Így maradt a gyomorkímélő jegeskávé, ami kifejezetten jólesett egy ilyen nehéz szendvics után. A tejhabot elnyomta a tejszínhab, de a kávé íze így is kárpótolt. A tej lágyította a kávét, a kesernyés, mandulás utóíz mégis pikánssá tette. Az antik hatású tálca nagyon bejött, viszont a papírtasakos cukor helyett jobban örültem volna egy ízléses kockacukortartónak.

Pár szóban a kiszolgálásról. A pincérről nem mondtam volna meg, hogy egy nagy múltú kávéházban szolgál fel. Fiatalos, és valahogy inkább egy romkocsma pultosa ugrott be, mikor ránéztem. A hely kongott az ürességtől, amikor megérkeztünk, de még így sem volt az az érzésem, hogy csak minket szolgálnak ki. A dohányzó részbe kértünk asztalt, viszont nem kaptunk hamutálat. Itallapot is csak azután hozott, hogy megkérdezte, mit szeretnénk. Az asztalunk mellett töltötte ki a számlát. Ezek mind olyan apróságok, amikre vigyázni kell. Kedves volt, de nem volt figyelmes. Ezt az ember elnézi a sarki presszóban nyári munkát vállaló tizenéves fruskának, de mégiscsak a Pilvaxban vagyunk.

Nagyon felemás lett az értékelés. Háromezret fizettünk a két szendvicsért, a jegeskávémért  meg egy pohár borért, és megérte. Jót ettünk, finomat ittunk, de még távozás után két órával is arról beszélgettünk, mi mindent lehetett volna jobban csinálni. A Pilvax név magasra tette a lécet. A kávéház utcácskája is a kávéházról kapta a nevét. Úgy érzem, jogos ehhez mérten bírálni, és így bizony édeskevés, amit kaptunk. Ha csak egy átlagos belvárosi kávézóba ültünk volna be, és ugyanennyiért ugyanezt kapjuk, azt mondtam volna, hogy minden rendben. De a Pilvaxról beszélünk, egy igazi márkáról, ami kötelezettséggel jár. Sajnos a várt pluszból semmit nem éreztem. Ez a Pilvax nem az a Pilvax.