Letépve magamról a sikoly álarcot, saját nevemet használva, kommandós szándékomat előre jelezve asztalt foglaltam az étteremben, ahová készültem. Milyen kommandós az ilyen?! Pfejpfej! Ilyet nem szabad csinálni! Hátha félrevezetnek. Hátha olyat hoznak enni, ami nincs az étlapon. Hátha maga a séf ajánl és főz, őrületesen jót, hátha a tulajdonos kíséri hosszú ebédedet, hátha a konyhán mindenkinek bemutatnak. Hátha orvul elcsábítanak, és Te örökre beleszeretsz az étterembe, és aztán ajánlod fűnek - fának. Ja, én bedőltem. Mindez megtörtént. Szedjetek ízekre, kritizáljatok, de ezt a pazar 3 órás ebédet és az azt követő boldog sziesztát már senki nem veheti el tőlem. Kiengesztelésül teljes részletességgel megosztom veletek múlt heti celebédem történetét, megismertetlek benneteket Gianni Annonival, a Pomo D'oro tulajdonosával, a barátságos celebbel, Rosario Simeolival a vidám séffel és az ő 5 fogásával, a spárga ezer arcával, és még a proseccóm apró buborékaival is, amik a Bazilika lépcsőjére kényszerítettek a délután további részére józanodás céljából.
>> a poszt folytatódik