gasztrokommando

Ne rángasd, toljad! Vagy húzzad, mindegy, csak ne bénázz tovább, ésszel legyél, nyisd ki a szemed, értelmezd a jeleket és cselekedj! Na ugye, megy ez.

Azóta járunk a Kiadóba, amióta van, és soha nem volt még olyan alkalom, hogy ne kezdte volna el rángatni valamelyik türelmetlen hölgyvendég a mosdó ajtaját.
Gyakorlatilag azonnal befutott a hely. Tegnap, fejenként nagyjából 30-40 dkg hússal a gyomrunkban elméláztunk azon, mik is történtek velünk ezeknél az asztaloknál az elmúlt 5-6 évben. Csak hogy az egyik legizmosabbat említsem: megtaláltuk lelkünk táncának rúdját, és felismertük annak jelentőségét. És ez egy szimpla szerda este volt.

A kocsmákban kapható ételek legfontosabb célja az lenne, hogy zsírral béleljék ki a gyomrunkat, így felkészítve azt az alkohol belekben kifejtett maró hatására. Ehhez képest itthon annak is tudunk örülni, ha van csajozós szendvics a pulton vagy legalább valami pogácsa a kopott műanyag búra alatt. De mennyire elfogadható ez olyan helyeken, ahol a gyomorsav feltornászására alkalmas alapanyagok egész tárháza kapható?! Persze most mondhatnám a Nógrádi ropogóst is - ideális esetben ez, és nem a szuttyadék Stickletti -, de ezzel általában tényleg vége a sör/bor/pálinka mellé a kocsmákban kapható fogásoknak. Azért itthon sincs ez mindenhol így, nem kell egyből a torkomnak ugrani, de a nagy általánosság még mindig ez. Ma az egyik kedvenc kocsmámban tesztelek, erről olvashattok csütörtökön. Addig íme egy kis mézesmadzag.

A képet a szerző készítette.