gasztrokommando

Amikor még csúszós és ragadós gumiszandiban, - amitôl mindig szenvedtem, mert alattomos módon folyton belekúszott egy kavics -, úszógumival a derekamon rohangáltam a balatoni nyaralónk bámulatos fellegvárában és közeli utcáin, már akkor örökre belémivódott a környék vízparti sörkertjeinek tömény illata, víztôl cuppogó pakkerek visszhangja és bundesliga frizkós német turisták huncut kurjantgatása.

Ne rángasd, toljad! Vagy húzzad, mindegy, csak ne bénázz tovább, ésszel legyél, nyisd ki a szemed, értelmezd a jeleket és cselekedj! Na ugye, megy ez.

Azóta járunk a Kiadóba, amióta van, és soha nem volt még olyan alkalom, hogy ne kezdte volna el rángatni valamelyik türelmetlen hölgyvendég a mosdó ajtaját.
Gyakorlatilag azonnal befutott a hely. Tegnap, fejenként nagyjából 30-40 dkg hússal a gyomrunkban elméláztunk azon, mik is történtek velünk ezeknél az asztaloknál az elmúlt 5-6 évben. Csak hogy az egyik legizmosabbat említsem: megtaláltuk lelkünk táncának rúdját, és felismertük annak jelentőségét. És ez egy szimpla szerda este volt.